Tegnap megnéztem a Moon (Hold) című filmet.
Abba a kategóriába tartozik, amelyről csak kétszeri megnézés után lehet megpróbálni érdemi kritikát írni. Így kritika helyett csak az első benyomásaimat közölném.
A rendező, Duncan Jones, aki mellesleg az IMDB szerint David Bowie fia (talán lesz itt olyan, aki lázba jön ettől az információtól), klasszikus sci-fit akart létrehozni ezzel a filmmel, visszanyúlva a 2001: Űrodüsszeia korszakának "sci-fi avantgarde" világához, újrateremtve azt a hangulatot, amely a mi gyerekkorunkban a Galaktika és a Robur hasábjairól áradt. A fantasztikum és a tudomány rajongóinak készült történeten gondolkodni kell. Töprengeni, próbálni kitalálni, hova vezet bennünket a történet fonala, hasonlóan egy krimihez. Aki olyan sci-fit szeretne, ami inkább gondolkodás nélküli, meditatív állapotban tartja a székhez szögezve két és fél óráig az embert, annak az Avatar való, a Moont pedig kerülje el.
A "sci-fi klasszikus" irányába való tudatos törekvést mutatja a film jelenkori anakronizmusa. Minden történetnek, amely a jövőben játszódik, elkerülhetetlenül sorsa, hogy egy idő után túlhaladottá váljon, időzavarba kerüljön - gondoljunk csak az első Alien filmre, ahol Ripley egy monokróm terminálon keresztül beszélget egy mesterséges elmével, vagy a Neuromancer világában nem létező mobiltelefonokra (és létező Szovjetunióra), de elég csak az első terminátor 320x200 felbontású látására, 6510-kompatibilis processzorkódjaira gondolni. Ebben a filmben viszont az ilyen időzavarok már szándékosak s néha egyszersmind tisztelgések a sci-fi korábbi nagyjai előtt: a hatkerekű holdautó, a soklábú űrhajó, mely a film végén leszáll, a film felénél a film látványvilágából élesen kiugró "Mátrix-fotel", a "Soylent Green" címére való nyílt utalás, a Solaris-jellegű hallucinációk, melyek a történet szempontjából gyakorlatilag funkció nélküliek (illetve a közönség megzavarására, félrevezetésére azért jók). További rejtett, szándékos anakronizmusok pl. GERTY primitív "emoticonjai", Commodore Basic utasítások megjelenése, a videólejátszáshoz használatos képernyőkön kívül az összes megjelenítő felület monokróm, de (a CGI-nek köszönhetően) OLED-jellegűen tiszta, az űrruhák kinézete gyarkolatilag megegyezik az Apollo 17 űrruháival, stb.
Nos, a történet előtt egy aprócska tényt meg kell említeni: független filmről van szó, amely mindössze 5 millió dolláros költségvetésből készült. Ezzel kapcsolatban pár dolgot meg kell jegyezni:
- Egyrészt ez nem annyira kevés pénz! A Mátrix is alig több, mint 10 millió dollárból készült, persze a hivatalos összeg ennél jóval nagyobb volt. Hollywood a világ legnagyobb adócsaló és pénzmosó központja, ennek pedig része (amint a magyar KKV-k kényszerből kialakult adózási szokásrendjét ismerőknek ezt nem is kell részletezni) az irreális elköltségesítés, melynek egy részét pont Magyarországon keresztül csinálja jópár tengerentúli filmgyár, de jogi okokból ennél részletesebben nem mennék bele a kérdésbe. Reálisan számolva pl. az Avatar kihozható 70-80 millió dollárból, a számítógépes grafika nem kerül már csillagászati összegekbe, mint ahogy a Moon ezt bizonyítja is, hiszen jócskán van benne CGI, DC, motion control, stb. De minthogy független produkció, a gyártási költsége nincs eltúlozva. (Azt már nem is említve, hogy a pénzügyi trükkökön túl a mindent pénzben mérő amerikai társadalomban presztízskérdés is, hogy egy film mennyibe került, a marketing része kihangsúlyozni az újabb rekordokat döntögető költségvetést, ahogy presztízskérdés egy filmsztárnak is, hogy mennyi a gázsija - aminek aztán jelentős része "jótékonysági" alapítványokon keresztül jut vissza a producerek zsebébe, adómentesen.)
- A film írósztrák idején készült, rengeteg olyan szakember rostokolt munka nélkül, akiket addig egy produkció keretein belül foglalkoztattak folyamatosan. Így messze áron alul tudtak filmes szakembereket toborozni.
- Az alacsony költségvetés valamennyire meglátszik a filmen, a szokásosnál jóval kisebb stábbal tudtak dolgozni a kevés szereplő és a színdarabhoz hasonló, nagyrészt egy helyszínen játszódó cselekmény miatt, valamint a világítás is tévé-szerű, nem beállásonként komponált, hanem többé-kevésbé permanens "high key-high fill", ami kissé a Star Trek belső helyszíneinek hangulatát kölcsönzi a holdbéli bázisnak. (Bár amíg a Star Trek cinematográfusai és produkciós tervezői alacsony reflexiójú, magas diffúziójú válaszfalakkal küszöbölik ki nagyon ügyesen a kóbor fény nagyrészét, a Moon a letisztult fehér, kórházszerű látványvilágot részesíti előnyben.)
A történet alapállása nagy vonalakban: a Holdon Hélium-izotópot bányásznak, hogy a Földön működő fúziós reaktorok (bruhaha) energiaellátását biztosítsák. A bányászatot automatikus "kombájnok" végzik, így mindösszesen egy egy fős legénységre van szükség, aki a gépeket felügyeli. Ő Sam Bell, hároméves szerződéssel, egyetlen "társa" GERTY, a robot, aki Kevin Spacey hangján beszél. A három év lejártának közeledtével Sam már-már az őrülettel küzd, mivel a Földdel közvetlen kapcsolatot biztosító műhold meghibásodott, a Társaság pedig valahogy nem siet megjavítani... Sam egy napon holdautójával kiutazik izolációjából, és egy balesetet szenvedett másik holdautóban (ennél többet nem árulhatunk el) megtalálja saját magát... Onnantól pedig a két Sam Bell együtt próbálja kideríteni, mi folyik itt: tényleg megőrült, vagy időutazással jutott vissza saját korábbi balesetének színhelyére, esetleg valami másról van szó?
Persze ez így zavaros, s az is marad a film kb. feléig, majd amikor kiderül a valós helyzet, még mindig elég fordulattal tud szolgálni a történet ahhoz, hogy a film második felét kitöltsék.
Összességében az alábbi pozitív és negatív benyomásaim támadtak a film nézése közben.
Pozitív:
- A film a sci-fi régi, "nemes" hagyományait próbálja felébreszteni a CGI korában a bőség zavarában fuldokló filmes világban.
- Ennek megfelelően a külső jelenetek egy része, pl. a holdjárművek modellekkel vannak megoldva, nem CGI-vel, ami üdítő régi-újdonság abban a világban, ahol már gyakorlatilag minden speciális effektus teljesen irrealisztikus műanyag-rajz, csak egyszerűen hozzászoktunk. Tessék letölteni pl. az Aliens HD-s verzióját és keresni benne egy szörnyet. Az nem grafika, az nem "trükk", az tényleg OTT VAN a kamera előtt, s ettől bizony sajnos már teljesen elszoktunk.
- A történet nem csak ébrentartja a figyelmet, de jó sci-fihez méltóan színpadi dráma jellege is van. Ez régen természetes velejárója volt a sci-finek - aztán jöttek a Star Trekek, Star Warsok, és a sci-fi a dráma világából észrevétlenül átcsúszott a tündérmesék világába. (A Star Trek védelmében jegyezzük meg, pont a DS9-sorozat volt az utolsó olyan - általam látott - sci-fi, ami emberi drámákat mutatott be, a futurisztikus környezet általában csak körítés, máskor viszont nagy erejű dramaturgiai eszköz volt.)
- A vontatottság ellenére szinte egyetlen előre kiszámítható pont sincs a történetben. Ez főleg írói szemmel nagy szó; aki a történetvezetés mikéntjével tisztában van, általában már egy film felénél a lehetséges végződések között számontartja azt is, amit ténylegesen látni fog. A nagysikerű, "izgalmas" Da Vinci-kódnál pl. rendszeresen 30-50 oldallal a történet előtt jártam, s a történet fordulatos volta miatt gyakran jegyeztem meg magamban: "aha, szóval itt kéne meglepődni". (Bár a mogyoró-allergiát nem találtam ki.) A Moon esetében ez a veszély nem fenyeget, nem használnak triviális megoldásokat.
- Alacsony költségvetése ellenére Super 35-ös nyersanyagra készült. Furcsa, hogy egy ilyen "olcsó" és ennyire sok számítógépes grafikát használó filmnél nem engedtek a tisztán digitális technika kísértésének, s ettől mindenesetre komolyabb kinézete van a filmnek, kevésbé kelt amatőr benyomást.
Negatív:
- A történet kissé túl vontatott. A Moon annak tipikus példája, mikor valakinek van egy jó ötlete, ám ez az ötlet teljesen kibontva is csak kb. egy órányi cselekményt ad ki, egyszerűen nincs benne több. Ilyenkor az ipar és kereskedelem vastörvényei szerint egyszerűen másfél órára kell kinyújtani a történetet, a céltalan késleltetéseket megpróbálva a feszültséteremtés eszközeként bevetni, több-kevesebb (általában kevesebb) sikerrel. Természetesen az idegesítő akadozás elsősorban a film elején jelentkezik, mivel ilyenkor a történet még élvezi a néző megelőlegezett bizalmát, türelmét, majd ahogy a türelem fogy, s az igény növekszik, hogy végre történjen is valami, úgy kezd egyre normálisabb sebességet felvenni a cselekmény, míg az utolsó 15-20 percben már nyoma sincs vontatottságnak.
- GERTY olyan mértékben hasonlít HAL-ra, hogy egyszerűen nyilvánvaló volt kezdettől fogva: a történetben nem HAL-hoz hasonló szerepet fog betölteni, hanem attól eltérő, esetleg éppen azzal ellentétes lesz viselkedése. A nagy emberi kérdések összjátéka közben az ő gépi logikája és korlátolt együgyűsége az egyetlen kiszámítható pont a történetben; amivel nem is lenne probléma, ha ezt a nézőnek úgy a film fele után magától kéne kikövetkeztetnie, és nem adódna kapásból a robot külsejéből és hanghordozásából - hiszen nyilván nem egy Űrodüsszeia 2-t akartak csinálni a készítők.
- Jópár apróbb logikai probléma, kérdés nincs megválaszolva, egynéhány miért nyitva marad, így a film végén van egy kicsi befejezetlenség-érzés annak ellenére, hogy maga a történet kerekké válik.
- Sam Bell néhány helyen annyira motyog, hogy szinte érthetetlen, mit mond. "Erőtlenül motyogni" lehet egy színpadon úgy is, hogy a hátsó sorban tökéletesen lehessen érteni minden szót, egy 40 cm-re levő mikrofon esetében ennek nem kéne problémát jelentenie. A film végén a zenével párhuzamosan, tévé-hang-szerűre torzított híradások szintén nehezen érthetőek, ami főleg azért probléma, mert a történet megoldása nincs szájbarágva, ebből a pár mondatból kell kitalálni.
- Ha már "hardcore" tudományos fantasztikum, kifejezetten zavaró volt, hogy földi, 1G-s nehézkedés hatott a Hold felszínén, a bázison belül és odakint is. Így volt ez a 2001: Űrodüsszeiában is, azonban azóta eltelt negyven év. Nyilván ötször annyi idő alatt, tízszer annyi pénzből készült volna el a film, ha ezt a problémát megpróbálják kiküszöbölni - de legalább a bázison kívüli jeleneteknél lehetett volna egy kis alacsony gravitációs illúziót kelteni, a bázison pedig mesterséges gravitációval magyarázni a normál, földi nehézségi erőt.
- Csak apróságként, a Moon cím túl semmitmondó, marketing-szempontból nem a legszerencsésebb. (Én a Moon Crew címet adtam volna neki.)
Összességében 8.5/10. Sajnos a magyar mozik nem játsszák, tehát akinek van egy legalább 1280*720 felbontású képernyője és hozzá egy legalább 2.2-2.4 GHz-es processzora, lehetőleg a HD-s verziót szerezze be...
