Ma reggel láttam utcai standon: az MSZP által használt legújabb szimbólum: egy vörös esernyő.
Köszönjük a drámai önvallomást, nem mintha szükség lett volna rá.
Sajnos fénykép nem készült, de megtaláltam:
(Egyébként meg úgy néz ki, mint Gyurcsány kampós orra szembe fésült emós hajjal. Bár már nincs a pártban, de a szelleme tovább kísért. Új Mszp. Új politika. Most még több könny és még nagyobb gáz.)
Egy újabb videó, ezúttal teGergő jóvoltából. A pénteki blogtalálkozó utáni Zselenszky koncerten készült. Lehet ismerkedni a dallal, az Autokrácia promóciójához ezt fogjuk használni.
szerk: Ezt meg csak azért, mert kurvajó. És ott voltam a keletinél, mikor felvették.
Ezt a videót még tavaly augusztusban vettük fel, de csak két hete készült el.
...nagyot alakítania, ha tudatalatti pedofil tartalmakról van szó. Szinte hihetetlen, hogy egy komplett iparág épült ki erre, szakemberek ezreivel, akik első ránézésre közönséges médiamunkásoknak tűnnek, s nem mondják meg senkinek, még családjuknak sem (főleg nem gyerekeiknek!), hogy valójában mi a szakterületük. Erről lehetne aztán összeesküvés-elméleteket gyártani!
Egy olvasó ajánlotta figyelmembe a következő promóciós anyagot:
(*Ha valaki nem találja, és szabad a gazda.)
Házi feladat: a Rapunzel nevet önállóan elemezni... (Nem is beszélve a pedofil kontextusban a Rider névről, valamint, hogy a fő antagonista neve "Mother Gothel", mert hát ki a legfőbb akadálya egy pedofil cselekménynek!)
SZERK: Ma jutott csak eszembe, hogy a Ji King 63-as számú ábrája a "beteljesülés előtt" nevet viseli, amely a Kong Fu Ce-féle, társadalmi "folyamatábra" formájában való értelmezés szerint a lehető legrosszabb társadalmi berendezkedést ábrázolja - tehát gyakorlatilag a mai kor társadalmának működési modelljét mutatja be. (Bővebben ebben az előadásban, a 23. perctől.)
Most, hogy megszűnt a Malév, indítottak valami állampolgári gyűjtést a megmentésére illetve egy új társaság alapítására, hogy megint lehessen MALÉV/MANLÉV.
Ezzel csak az a baj, hogy a Malév „létének árát” felsrófolja az, ha az illetékesek látják, hogy ez ennyire fontos nekünk. Lásd később.
A Malév, mint márka, nem „szűnt meg létezni”, csupán a szintén Malév néven bejegyzett cég, amely birtokolja, csődbe ment.
Ennek a csődnek az előzményeit most nem fogom részletesen leírni, akit érdekel, a Háború a nemzet ellen című filmben hallhat róla.
Az előző Orbán kormány idején a Malév egyike volt a nagyon kevés állami „tulajdonban” (kezelésben) lévő cégnek, amelyik nyereséget produkált. Váradi József igazgató vezetése alatt az állam évi sokmilliárd forintot vehetett ki a Malévből. Nem vagyok egy Orbán-fan, de azt meg kell hagyni, láthatóan védte a Malévet. Torgyán mesterkedéseit is meghiúsította, hogy a saját csókosait beültesse az igazgatóságba. A Malévet hozzáértő emberek vezették, sikeresen.
Aztán jött a Medggyesspite. A legnagyobb csalódás a rendszerváltás óta. Sokaknak ez volt az első nagy ébresztő rúgás (nekem is), hogy ebben az országban valami nagy aljasság folyik a színfalak mögött. Ami a Malévet illeti, Váradi Józsefet kirúgták, pelikán elvtársaknak adták át a vezetését, s valakik valahonnan elkezdték szétlopni a céget, tehát elindult a BKV és a MÁV dicső útján – hamarosan már állami segítségre volt szüksége, hogy likvid maradjon. Váradi József nem akasztotta fel magát a háza pincéjében, hanem gondolt egyet, és megkeresett hazai és külföldi befektetőket, és azt mondta nekik: „srácok, eddig én vezettem a Malévet, sikeresen, most kirúgtak (kizárólag politikai okokból!), ezért alapítanék egy másik légitársaságot. Nem akartok beszállni?” S bizony volt, aki akart: az amerikai Indigo Partners nem kevés pénzt tett alájuk, s pillanatok alatt a térség legnagyobb forgalmú fapados társaságává váltak. Váradi nyilván tudta, hogy a Malév nem fog tudni velük versenyezni. Így ők is hozzájárultak a nemzeti légitársaság csődjéhez, az igazi felelősök persze nem ők voltak, hanem a dilletáns és korrupt elemek, meg azok, akik betették őket oda. A Malév 20 milliárdos adósságot halmozott fel, ekkor adták el Abramovicséknak, méghozzá 200 millió forintért, vagyis egy jobb sportrepülő áráért adták oda a teljes gépparkot, többek között. Mindezt ugye olyan címen, hogy a Malév nagyon el van adósodva. Érdekes módon azonban az adosságot végül mégis az állami tulajdonban maradt Malév Vagyonkezelő ZRt fizette ki, így Abramovicsék gyakorlatilag ingyen jutottak egy működő légitársasághoz. Azonban ezt ők nem működtetni akarták, hanem „leszívni”, újabb adósságokat felhalmozva, majd 2009-ben az állam lényegében 26 milliárdért vásárolta vissza a céget, adósságával együtt – pontosabban tőkeemelést hajtott végre rajta, de a részletekbe ugye nem akartam belemenni. Nyilvánvalóan az ilyen tranzakciókat úgy bonyolítják meg, hogy az átlagember ne értse, tulajdonképpen mi is történt. Hát az, hogy fordult egyet Abramovicsék kezén a Malév, ami nekünk 56 milliárd forintunkba került, nem számítva az adósságot, amely végül a Malév vesztét okozta, miután az állami finanszírozást a szentséges EU „megtiltotta”.
Itt vagyunk most. Nyilván fognak alapítani egy felszámoló céget, ami dobra veri a Malév maradék vagyonát. Bagóért. Ennek a vagyonnak része a Malév brand is. Ha én Váradi helyében lennék, odamennék, és azt mondanám: hát, tudjátok, a Malévnek már vége, úgy ahogy van, de végül is én voltam az igazgatója, és megvenném, persze kizárólag szentimentális okból, a komplett brandet, ugyan nem ér az már semmit, mert kidőlt keresztfának senki nem köszön, de nesztek itt van X millió – és potom pénzért elérhetné, hogy a Wizz Air használhassa azt a márkanevet (is), aminek a reklámozásába a magyar állam évtizedeken át öntötte a pénzt, övék lenne a komplett brand, a logóval, az utaskísérők egyenruhájával, a legendaértékű Presser-féle reklámszignállal, mindennel együtt.
És újra lenne „Malév”, persze nem magyar többségi tulajdonban, de amikor Abramovicsék kezében volt a Malév, akkor attól sem sírt senki, hogy „többé nincs nemzeti légitársaságunk”...
Gyerekkoromban bátyám nem szerette, ha a PC-jében turkáltam, illetve játszottam rajta, amíg ő nem volt otthon. És minthogy én még általános iskolába jártam, ő pedig már középiskolás volt, és ebből adódóan nem is sietett különösebben haza tanítás után, több órám lett volna naponta, amit a gépe előtt tölthettem volna. Ugyan nekem is volt egy C64-em, de hát az ember egy idő után ráun a Street Rodra meg a Defender of The Crownra, és Dűnézni, TD3-mazni vagy épp X-Wingezni támad kedve. Na, a bátyám levédte előlem a gépet, amelynek következtében háború alakult ki közöttünk: én megtaláltam a védelem kicselezésének lehetőségét, ő erre rájött, és új védelmet talált ki, amit én megint feltörtem, és így tovább...
Azt tudni kell, hogy ez egy 286-os volt, amin még nem lehetett setup jelszót beállítani. Úgyhogy bootoláskor kért egy jelszót – először egy egyszerű assembly program, amely a boot sectorban foglalt helyet. Ezt azonban, amikor hozzáfértem a géphez, könnyedén visszafejtettem és megtudtam a jelszót, úgyhogy hamarosan átvette a helyét egy pascalban írt program.
Az első droidság, amit a bátyám elkövetett, az az volt, hogy valamiért úgy gondolta, tök buli lenne egy olyan jelszókérő program, ami beírás közben az első rossz betűnél újraindítja a gépet. Bulinak buli is volt, főleg nekem, mivel 2 óra türelemmel szépen kitalálgattam a jelszót. Ezek után visszatért a hagyományosabb jelszókérési metódusokhoz. Amelynek folyománya egy nagyjából így kinéző képernyő lett:
HIMEM is testing Extended memory... done.
Írd be a je^C
C:\>
És vígan ment tovább a Sim City vagy a Prince of Persia. Amikor a bátyám erre rájött, a programot úgy módosította, hogy CTRL+Break lenyomására törölte a képernyőt, kiírta, hogy „Don’t Try”, aztán CLI-vel lefagyasztotta a gépet. (CLI azt jelenti, hogy a megszakítások le vannak tiltva. Amikor az ember lenyom egy billentyűt, egy INT9 megszakítás keletkezik. CLI után semmi nem tudja kihozni a processzort a fagyott állapotból.)
Mivel akkor már 1-2 éve tanultam dobolni, ráadásul sok éve zongoráztam, ennek a folyománya a TURBO gomb kinyomása és néhány próbálkozás után a következő képernyő lett:
Don’t tr^C
C:\>
Időközben természetesen szert tettem egy boot-lemezre is, úgyhogy több frontossá vált a harc. Ugyanis a bátyámnak meg kellett akadályoznia azt, hogy floppyról bootoljak. Setupban beállította ugyan a bootolási sorrendet C:, A: -ra, de ezt én könnyen visszaállítottam.
Úgyhogy, lévén ő hardveres volt, szétszedte a billentyűzetet, és egy időzítő elektronikát tett bele, ami bekapcsolás után 1 percig nem engedte lenyomni a DEL gombot, így nem tudtam bejutni a Setupba.
Szerinte. Ugyanis az orbitális droidság, amit itt elkövetett, hogy elfelejtette, hogy egy billentyűzeten 2 db DEL gomb van. Én pedig megnyomtam a másikat.
Amikor erre rájött, a másik DEL gombot is rátette az időzítőre. Ami után én azzal nyertem magamnak néhány óra Wolfensteint, hogy megnyomtam bootoláskor a PAUSE gombot, szépen megvártam a percet, majd DEL-lel bejutottam a setupba.
Amikor az egész billentyűzet időzár alá került, drasztikus megoldást kellett alkalmaznom: kihúztam a billentyűzetet, ennek hatására a BIOS bootoláskor kiírta, hogy Keyboard error, press F1 to continue... Amikor is visszadugtam, megvártam a percet, majd gyors egymásutánban F1 és DEL következett.
Később, mikor 386-osra fejlesztette tovább a gépét, ahol már a Setup jelszóval védhető volt (a bootolás még nem!), radikális lépést kellett tennem: leemeltem a monitort a gépről, felnyitottam a házat, és lehúztam a HDD szalagkábelét az I/O kártyáról, majd bekapcsoltam a gépet, megvártam, amíg bootol, s lévén hogy nem volt C: meghajtó, kérte a lemezt a bootoláshoz. Szépen visszacsúsztattam a winyó kábelét a kártyára működés közben, majd elindítottam a bootolást floppyról. A boot szektor után betöltődő io.sys már „látta” a C: meghajtót, így el tudtam érni az összes adatot, és indulhatott a Lost Vikings.
Ezt megakadályozandó a bátyám lepecsételte egy aláírt iskolai füzetvignettával a házat. Ami engem nem túlságosan érdekelt: szépen feltéptem a matricát. A matrica ott is maradt feltépve, és vagy két hétig a szalagkábeles mutatvánnyal tudtam használni a gépet. Hazaérkezésemkor már rutinosan emeltem le a monitort, szalagkábel le, gép bekapcsol, rakjál be floppyt, szalagkábel vissza, indul a bootolás, és ekkor szabályosan megfagyott bennem a vér, ugyanis a Starting MS-DOS kiírás helyett a Neuromancer könyv alapján írt C64-es játékprogramból egy AI arca meredt rám a képernyőről, aki közölt velem rossz angolsággal egy rövid üzenetet, aminek a lényege az volt, hogy beszoptam. Ezután pedig rajtam volt a sor a droidságban, a bátyámnak ugyanis sikerült azt is bemagyaráznia nekem, hogy floppyról bootoláskor a DOS ellenőrzi a partíciós táblát a winyón, és létezik egy titkos kód, amit ha beleírsz a partíciós táblába, akkor a bootolási folyamat „átirányítódik” a HDD-re. Én meg ezt el is hittem pár hétre, majd végül csak eszembe jutott megtanulmányozni disk editorral, hogy mi a fenét is csinál a floppy boot sectora – és ekkor megtudtam, hogy a bátyám saját fejlesztésű vírust írt! Megfertőzte az egyik játékot egy trójaival, amely aztán továbbfertőzte a floppymat egy olyan bootvírussal, ami valóban átadta a vezérlést a winyóra.
Tisztára formázott floppyval tehát újra működött a régi, jól bevált szalagkábeles hekk, újabb pár hétig. Hazaérkezésemkor már rutinosan emeltem le a monitort, szalagkábel le, gép bekapcsol, rakjál be floppyt, szalagkábel vissza – és ekkor a bátyám előugrott a kétajtós ruhásszekrényből egy fényképezőgéppel a kezében, és dokumentálta, hogy én bekapcsolt állapotban szerelem a gépet, amellyel zsarolási alapot szerzett magának, lévén hogy nem szerettem volna, ha ez a fénykép a szülők kezébe jut. Ezek után rendkívüli óvatossággal kellett eljárnom...
Pl. amikor legálisan gépeztem, megvártam, amíg kiment a szobából, majd gyorsan megkerestem a jelszókérő program forráskódját, és úgy módosítottam, hogy egy X-et minden esetben elfogadjon jelszónak, majd újrafordítottam és felülírtam vele a jelszókérő programot. Erre speciel SOHA nem jött rá... bár a módszer csak addig működött, amíg ő újra nem tervezett valamit a védelmi rendszeren, ami értelemszerűen az én megbütykölt programom felülírásával járt.
A háború végére az tett pontot, hogy a bátyámnak lett egy 486-osa, ahol már setup jelszót lehetett beállítani. Amit ugyan ki lehetett sütni, de ekkor a bátyám értesült róla, hogy már megint felnyitottam a gépházat – a fénykép pedig, a nyitott gépházzal és életlen, túlexponált ordító arcommal, a mai napig megvan neki...
Epilógus: a fenti ténykedéseimet úgy „bosszulta meg”, mikor nekem is lett PC-m, hogy mikrokontrolleres, hardveres keyloggert épített a billentyűzetembe, a videókártyám biosát tartalmazó epromot pedig kicserélte, a benne futó szoftvert egy automata screenloggerrel bővítve... A keyloggerrel egyrészt úgy bukott le, hogy nem vette észre, hogy az autoexcec.bat végére írtam egy Alt+255-öt, valahova a Windows könyvtárba (ami ugye a PATH része volt) pedig elrejtettem egy „alt255”.exe-t, ami egy titkos file-ba feljegyezte a dátumot és az időt. Így logolva volt minden egyes bootolás, és kissé furcsa volt, hogy annak ellenére, hogy BIOS jelszóval van védve a gépem, valakinek rajtam kívül mégis sikerült bootolnia... Másrészt pedig a billentyűzet elkezdett „szalajtani”, vagyis kb. minden századik lenyomást duplán érzékelt, viszont minden ötvenediket egyáltalán nem. Szétszedtem, erre mit találok benne?
Egy füzetvignettákkal odaragasztott nyákot...
Az alábbiakban egy elméleti, kombinatorikai érdekesség következik. Senkit nem akarok csalás vagy bármi egyéb rosszaság elkövetésére biztatni... :)
Még a rendszerváltás előtt, amikor a buszokon kattintós-lyukasztós jegykezelő automaták voltak, kisiskolásként nagy nehezen kiszámoltam, hányféle variációt tudnak ezek lyukasztani a 3x3-mas kis „táblázatba”. ...jó, ez még sokkal-sokkal azelőtt volt, hogy kombinatorikát tanultam, ahol újra találkoztam ezzel a témával – a tanár ezt használta a variációszámítás oktatásának egyik példájaként. A legtöbb ember elcsodálkozik, mikor szembesítik vele, hogy mennyire kevés féle számsort tudnak lyuasztani ezek az automaták.
Hány variáció is van?
Több tízezer, vágja rá a matematikai analfabéta.
A készülékek mindig 3 lyukat ütnek, sosem 2-t, vagy négyet. Így gyakorlatilag minden egyes variáció leírható egy 3 jegyű számként. 3 jegyű számból hány is van? Ez ugye attól függ, hogy a 015, 089, 002, és hasonlóakat is beleszámolom-e. Tehát egy diplomatatáska zárjának ugye 10*10*10, tehát ezerféle kombinációja van 000-tól 999-ig. (Egyszer kinyitottam egyet úgy, hogy kb. 800 kombinációt végigpróbálgattam...)
Igen ám, de a BKV-jegyen 0 nincsen, tehát ez az ezres érték máris 9*9*9-re redukálódott.
De ha már 9-9-9-nél tartunk: 999-es kódot tudunk lyukasztani? Ugye nem, mert mindig 3 lyuk van 3 különböző helyen! Tehát ha a 9-est kilyukasztottuk, a második lyuknak már csak 8 féle helyből választhatunk, a harmadik lyuknak pedig csak 7 szabad hely marad.
Tehát ha a 773, 464, 822 és hasonló kombinációkat is kizárom, akkor 9*8*7 kombináció marad összesen.
...bizony ám, de ez még kombináció, nekünk pedig variáció kell, amihez a kombinációk számát el kell osztani a permutációk számával. ...na, most ezt csak az értette, akinek nem is kell magyarázni az egészet. Szóval, az 147 és a 714 között a diplomatatáska zárján van különbség – de a jegyen nincs. Ha van 3 számjegyünk, hányféleképpen állíthatók sorba? A sorbaállítás lehetőségeit nevezik permutációnak, és számuk n elem esetén n! – magyarán, az első helyre még 3 számjegy közül választhatok, a másodikra már csak 2 közül, végül az utolsó helyre csak a megmaradt 1 számjegyemet tehetem. Ez minden esetben igaz, ha dolgokat akarunk sorbaállítani, pl. 6 elem esetén 6! = 720 a permutációk száma, a jegyeknél maradva viszont 3! = 1*2*3, tehát:
A variációk száma 7*8*9 / 1*2*3. Mielőtt elkezdenénk a számológépet verni, ez fejben egy pillanat alatt kiszámítható: először is egyszerűsítünk, tehát a számláló 9-esét a nevező 3-asa 3-asra redukálja, a 8-ast pedig a 2-es 4-re, tehát 7*4*3-mat kell kiszámolni. Másodszor is, az ilyen számsoroknak nem esik neki a gyakorlott fejszámoló, 7*4=28, aztán a 28-at szorozd hárommal, kösz... Hanem azt mondom, hogy 7*3=21, és 21*4 = 84.
84. Ennyi variációja van egy BKV-jegykezelő automatának összesen. Mármint egy MSZP-snek. A Fideszesekre ilyen trükk nincs. (A színük alapján társítom őket pártokkal.) Vagyis ha 84 jegyet hordunk a zsebünkben sorba rendezve, meg néhány használt jegyet tesztjegynek, gyakorlatilag minden MSZP-s buszon ingyen utazunk, ez pedig még most is a járművek 1/3-a. Akinek nincs pénze 84 jegyre, akár össze is guberálhatja: az emberek rendszeresen eldobálják a használt jegyet a megállókban, járműveken, még az olyan viszonylatokon is, ahol összesen 4 jármű közlekedik, tehát 4 jeggyel a járaton a végtelenségig lehetne utazni – illetve addig, amíg át nem állítják az automatákat, ez nem tudom, milyen rendszerességgel történik meg, de a BKV-t ismerve mondjuk... 35 évente?
Aki ennek a kiszámolását helyből, fejben megoldotta, annak jöjjön egy kicsivel nehezebb feladvány:
Ha az ellenőrrel elhitetem, hogy véletlenül fordítva dugtam be a jegyet, akkor összesen hány jeggyel tudnék az MSZP-s buszokon ingyen utazni?
Minden variációnak van egy tükrözéssel nyert párja, tehát az 125-nek a 235, az 159-nek a 357, stb. Tehát 84/2 = 42 pár. Igen ám, de vannak olyan minták, amelyek „önmaguk párjai”, mert szimmetrikusak, tehát nem felezhetem el a számukat. Először is ezeket kell megkeresni.
123, 456, 789 értelemszerűen, valamint 153, 183, 246, 468, 279 és 579. Kihagytunk valamit? Bizony, a 258 a tizedik. Van még? ....ööö, nincs. Tehát a 84 mintából 10 szimmetrikus, 74 nem az. 74/2 = 37, plusz a 10 szimmetrikus: 47.
És akkor már bele se menjünk abba, hogy még pl. az 124-et eladhatom egy nem eléggé bedugott 457-nek, és a többi. Mert hiszen nem a csalás a célunk, csak egy kis matekgyakorlatozgatás..... Ezért nem írom meg, hogy a fideszes automatáknál, akár a metróban is, hogyan lehetne többször használni egy jegyet. De lehetne.
„Don’t you see? There isn’t a test that’s been created a smart man can’t find his way around.”
Most lefekszem én ágyamba,
mindennapos koporsómba.
Őrözz Angyal éjfelig,
Boldogasszony hajnalig,
Öregisten mindvégig.
Most lefekszem én ágyamba,
mindennapos koporsómba.
Három angyal vigyáz reám:
egyik vezet, másik tanít,
harmadik Istenhez röpít.
Viszi az én lelkemet az áldott mennyországba,
onnan pedig reggel vissza szép Magyar Hazámba.
(Forrás: néphagyomány)
