A blogger neve: "ádáz próféta"

A személyes blog hűséges olvasóinak, a YouTube-csatorna feliratkozóinak és az Irányítók-wiki idővonalának követőinek egy kis meglepetés-előzetes a májusban felkerülő előadás-videóból.

Ez már a második fejezetből...

S hogy így eltelt az idő, Farkas az órájára nézett, s azt mondta:

- Hallod-e, há ne várjuk már meg a Marsot, így is le fognak cseszni. Tíz óra lesz lassan, he.

S igazat jósolt. A horkolással telt körlet ajtajában az őrvezető fogadott, oszt morgott erőst:

- Urak, azért kaptátok az órát, hogy időre gyertek haza. Meg lesz vonva a kimaradás, sírni fogtok, mint a fürdőskurva! Megmondtuk, vagy nem mondtuk meg, a rohadt életbe, hogy holnapra pihent kell legyen az egész banda?! – S meredt ránk, aztán megförmedt: - Feleljen valamelyik!

- Megmondtátok, azért jöttünk haza.

- Nem vártuk már meg a Marsot – toldotta a Farkas.

- Miféle Marsot? – hüledezett a körletparancsnokom. – Majd adok én nektek Marsot! Pelle, mars a körletedbe, Bari, mars az ágyba! Lelépni!

- Az a jó, hogy most még egyszer le leszek tolva – dörmögött elfordultában a Farkas, s láttam a Várin, egy pillanatra villogó szemmel tanakodott, hogy utánaszóljon-e a morgásáért, aztán benyomott engem a körletajtón, s kereken reámoltotta a villanyt, nem érdekelte, hogyan vetkezek. Parasztként szerencsére szokva voltam a nagy setétekhez, így hamar ágyba kerültem, s áldottam édesanyám gondosságát, hogy macskagyökeret is csomagolt, így egykettőre elaludtam a sok horkoló közepette is.

Másnap arra ébredtem, hogy már jócskán mozgás, dörmögés van köröttem. Felocsúdván órámért nyúltam: hat óra három perc! Elaludtam! Vári ki fog végezni! Hát miért nem riasztottak fel?

Az ágyból kiugorván csudálkozó pillantásokat kaptam, s láttam, még sehol nem tartanak az öltözéssel, ágyalással.

- Nyugalom, albékeőr-helyettes¹, ma hatkor volt ébresztő – szólt hozzám Vári, ő már egyenruhában. – Találó nevű Hajnal, kelj ki az ágyból, mert lecsukatlak! Aki éjjel legény, nappal is legyen legény!

A Balogh belerúgott a Jani ágyába, mire az mozdulni kezdett. Vári meg így:

- Egykettő borotválkozni! Ma nem lehet ísztvudolni, mindenki patent² módon nézzen ki! Ágyazni, friss, tiszta nyári gyakorlóöltözetet venni, aztán nem kell várni, sorakozni, egyesével lehet lemenni az éhezdébe reggelizni! Aztán ki az alakulótérre; hat óra ötven percre ott kell állni! Nyíltparancs mindenkinél legyen! – S azzal otthagyott minket, ment is reggelizni bizton.

68311 százados az alakulótéren várt minket; szobrot játszott, mint a békeőrök általában, ha nem volt dolguk.

Később megérkezett Molnár hadnagy és Vendel főtörzs, s ahogy felsorakoztatták az összes újoncot, Vendel szónokolni kezdett:

- No bajtársak, ma menetgyakorlatra megyünk mindannyian. Cél: Hűvös völgy, Geó Startállomás. Távolság: hét egész hét kilométer. Parasztok kedvéért hetvenhét jard⁶ – dörmögte még hozzá, bár amúgy is ismertük a leggyakoribb városi mértékegységeket. – Érkezés: a terv szerint nyolc óra tizenhét perckor.

Molnár hadnagy hozzátette:

- Aki nem bírja az iramot, vegyen csak példát a százados úrról, ő is tartani fogja a hat kilométeres sebességet... pedig nyolcvankilenc éves!

- Nyolcvankilenc éves, majd adok én neked, te taknyos! – nevetett a százados. – És hogy legyen motiváció, ha odaértünk: lőgyakorlat! – jelentette be diadalmasan. – Igen, legények, éles rokkával!³ Hármas alakzatba fejlődj!

Fegyelmezettek voltunk már ugyancsak, de a rendeződés zajában nem bírták ki a legények, hogy egy kis izgatott súgás-búgást ne tegyenek egymás között.

Az utca zajában azután már hangosabban beszélgettünk. Egyik oldalamon a Kováts Dani, előttem meg a Gelencsér. Őelőtte ugyan Hódos Jancsi, de odáig már nem kiabálhattam el, a főtörzs lemaradt-felzárkódott a századoshoz képest, így pásztorkodott mellettünk fel s alá, hogy a fegyelem megmaradjék, s ne úgy ricsajozva haladjunk, mint egy csoport gyermek.

BÉKEŐRSÉG – AZ EGYETLEN FEGYVERES TESTÜLET A FÖLDÖN

- olvastam újra meg újra a Gelencsér hátán. Egyhangú dolog egy ilyen menetgyakorlat, hacsak a beszélgetést nem számítjuk, meg a nézgelődést, ha az ember új vidéken jár. S nékem most bizony új volt itt minden! Végighaladtunk a Szilágyi Erzsébet fasoron, majd a Hűvösvölgyi úton, bár nem értettem, miért csak az előbbit hívják fasornak, mikor a másikat is fák szegélyezik, ligetes telkek, még inkább, mint a belvárosban, s ahogy haladtunk kifelé, egyre inkább faluvá kezdett szelídülni a táj, kukorikolást is hallottam egyszer, másszor disznószag csapott meg – s egyszerre kis repülőgép húzott el felettünk, borzasztó sebesen. Mint egy fekete papírsárkány, amibe ördög kőltözött, épp olyan volt. Minden legény utánaforgatta a fejét, Vendel pedig kiáltani kezdett:

- Egy-kettő-egy-kettő, tarta-niaz-üte-met! Nem esik szét az alakzat egy Turul négybisz miatt, ugye legények?

- Én Ferihegytől nem messze lakom, sok repülő jön arrafelé, de ilyet még sose láttam – szóltam.

- Mert azok utasszállítók, ez meg egy Turul-4bis vadászgép, hallottad a főtörzset – okított a Dani, de már jött is vissza a gép! Ezúttal még alacsonyabban szállt, mint előzőleg, s éppcsak elhaladt felettünk, hirtelen megtorpant a levegőben, mintha falnak ütközött volna, pillanatig egy helyben lebegett, majd megbillegtette a szárnyát, s újra elillant, előző sebességével, átmenet nélkül, szemvillanás alatt gyorsítva.

- Ez mi volt? – hüledezett az egyik legény mögöttem valahol, mire egy másik azt felelte:

- Minket üdvözölt! Azt jelenti a szárnybillegtetés. Észrevett, és megállt köszönni. Ezeknek gravitonhajtőművük van, mint az űrhajóknak, nyolcszáz gével tudnak gyorsulni. Mármint ezek – tette hozzá –, az űrhajók tízmillió gével...

Rácz Misi volt az, arab származású legény, űrmérnökire járt, de nem végezte el. Pilótaságban reménykedett, azért állt békeőrnek. Hátraszóltam néki:

- Ezek nem a mi gépeink? Azt hittem, a Békeőrségnél minden fehér.

- Dehogynem a mieink. Biztonsági okból feketék, a nappali égbolton így látszanak legjobban. Éjjel meg kéken világítanak, hogy a csillagoktól elkülönüljenek.

A főtörzs épp akkor ért mellénk „járőrözésében”, közbeszólt:

- Közel sem minden eszköz fehér! Mi a francot csinálnánk fehér tankokkal a pampán?⁴ – Azután már inkább a Ráczhoz szólott: - Egy vadászgépes ütközés volt a Békeőrség történetében, vagy húsz éve. Három hétig szedegették a törmeléket nyolcszáz hektáron, de a pilótákból nem találtak egy csontszilánkot se, hogy eltemethessék.

- Júj, de durva! – így a Rácz, de többen is hüledeztek a legények közűl. – Erről sose hallottam.

- Nem reklámoztuk agyon, érted...

Így beszélgettünk, mígnem odaértünk Hűvös völgybe; itt már igencsak kiépült a környék, a GEO jelenléte miatt. A meteróvégállomás alacsony épületéből hatalmas toronydaru magasodott ki – s ahogy tekintetem végigsiklott rajta, fenn a magasban egy kissé himbálózó tankot pillantottam meg.

Mindenki arrafelé pislogott, a százados ki is állt a menetből, csípőre tett kézzel nézelődött felfelé.

- Ezzel meg mi a jóisten történt... – tanakodott.

Molnár hadnagy azonban vezetett minket előre rendületlenül, s hamarost már egy széles, köves erdei úton haladtunk. Rendőrautó zötyögött vélünk szembe, a benne ülő egyenruhás egy félig-meddig tisztelgésnek ható intéssel üdvözölt minket elhaladtában. Eszembe ötlött, amit az alaki kiképzésen tanultunk, még az első napokban: mozgásban lévő jármű vezetőjétől és parancsnokától a katonai protokoll nem követeli meg a tiszteletadást.

Egy perc gyaloglás után kerítéshez érkeztünk, tetejin szögesdróttal, távolabb egy őrtorony. Kitárt kapuk fogadtak bennünket, fölül méretes G E O deákbetűk⁵ vasból. Egy őrbódé előtt barna egyenruhás legény állt unott arccal – vállán ugyanolyan rokka, mint Molnár hadnagyén, csak barna színben! Csudálkozni nem volt időm, a hadnagy elkiáltotta magát:

- Na legények, szépen egyesével nyíltparancsot megmutatni a belépéshez!

Közben a százados utolért minket, s dohogott egy kicsit:

- Úgy őrzik ezt az állomást, mintha a Szentkorona lenne itt... Biztosan beszivárog egy földönkívüli zombi a legényeim közé...

- Sajnálom, urak, Bakos ezredes úr parancsa – így az önkéntes, valami alföldi kiejtéssel.

- Ember nincs, aki elbírna ezzel a kurva Bakossal. Kismilliószor be lett panaszolva az összes létező admirálisnál, és csak nem rúgják ki a francba! Gyalázat, ami itt folyik.

A legény csak pislogott maga elé, én meg csudálkoztam erőst. Ekkora gond lenne egy nyíltparancsot megmutatni?

- Mi történt azzal a tankkal? – kérdezte azután 68311.

- Ma hajnalban hozták meterón – felelt meg a legény -, lövészetre, oszt elakadt véle a daru, azóta lógaszkodik ott. Sajnálom, uram, nem tehetünk róla; délelőtt gyünnek a karbantartók, oszt megszerelik.

- Senki nem mondta, hogy a maguk hibája – így a százados.

Magázódás! Moziban hallottam csak ilyet nagyritkán! Nemcsak vénanyám, de még öreganyám is tudott magázódni, de én már sosem értettem, hogy is van ez. Hogyan leszen abból tiszteletteljesség, ha úgy beszélek a másikról, mint ha ott se lenne?

- Kövér volt a sofőr segge, azért nem bírta a gép? – tréfálkozott Molnár hadnagy.

- Nem, szerencsére nincs benne senki – készségeskedett az önkéntes, s hogy végre mindenki nyíltparancsa sorrakerült, tisztelgett s utunkra engedett minket.

Hatalmas, elhanyagolt külsejű, piszkosfehér épület előtt haladtunk el, tetején csillagvizsgáló kupolája. Szerteszét kocsik álltak, egymás mellett négy-öt rendőrségit is láttam. Két jard után dús sövénnyel körbefuttatott kerítéshez érkeztünk, s hamarost a lőtér kapuja előtt álltunk. Itt a GEO egy tisztje fogadott minket, aki hosszas előadást tartott a lőtér biztonsági szabályzatáról; tüzelni is, tölteni is csak parancsra szabad, a fegyvert tilos valaki más felé irányozni, a fedezéket tilos átlépni, fegyverletételkor „feszteleníteni” kell, vagyis ellenőrizni, hogy a fegyver nem maradt tűzképes állapotban, a fegyvert tilos őrizetlenűl elhagyni, miegymás. Kihangsúlyozta, hogy ezen szabályok megszegése szolgálati vétség, melyért több hónap elzárást lehet kapni akkor is, ha nem történik baleset.

Agghodtam kissé, hogy egyetlen fegyverért kell majd a sorunkra várni, de szerencsére nem így lett: egy elől nyitott kuckó előtt kellett felsorakoznunk, s egy katona adogatta ki nekünk a barna színű rokkákat, melyeket sorban szedett le a falról. Háta megett a lőtéri szabályzat egy táblán, deákbetűvel.

-- -- --

¹Albékeőr - 1. tréfás, nem létező rendfokozat a békeőr (legalacsonyabb rendfokozat) további lefokozására, illetve a tanoncok megnevezésére. Még további lefokozás lehetséges a „kiegészítő póttartalékos alsegédbékeőr-helyettes-jelölt” szavak tetszőleges kombinációjával. (A MH „alhonvéd” kifejezéséből); 2. Minden al- kezdetű rendfokozat helyettesítésére

²Patent – 1. szabályos, előírásszerű, szorgalmas, rendezett, szigorú (a MH azonos szavából); 2. Szakaszvezető a GEO-nál (tekintve, hogy neki kötelessége „patentkodni”, rendet tartani a kistársai körében)

³Rokka v. Rokkantó - Az RKK, azaz Rendszeresített Kombinált Karabély tréfás neve. Az RKK a Békeőrségnél rendszeresített automata fegyver, mely valójában több fegyvernemet von össze: halálsugár, lézerfegyver, tűvető és „normál” töltényes fegyver, azonfelül rendkívül sok egyéb funkciója van (pl több RKK-ból sátorszerkezet, létra, tutajváz, stb. építhető)

⁴Pampa – 1. harcmező; 2. gyakorlat helyszíne, gyakorlótér, lőtér, esetleg alakulótér

⁵Deákbetű, deákrovás - latin betűs írás (akár magyar, akár idegen nyelv)

⁶Jard (járt) – 100 m. Egy perc alatt gyalog megtett út (6 km/h sebességgel számolva); a tipikus paraszttelek egy jardos (az Új Világ kezdetén a földosztásnál egy hektáros telkeket adott ki a Király a paraszti világot újrateremteni kívánó fiataloknak)

Na ezt ide is, mert fontos.

Optical Time-Domain Eavesdropping Risks of CRT Displays

A lényeg: a CRT monitorok kristálytisztán "lehallgathatóak" egy egyszerű antennával, hogyha ráhangolódunk a pixelfrekvenciájukra, akár több tíz méteres távolságból is (ha nincs interferencia, ami ma már gyakori, hisz nagyon kevesen használnak CRT-t). Régen az interferencia problémaköre orvosolható volt optikai lehallgatással: az ablakra irányítunk egy távcsövet, mögé teszünk egy megahertzes fotoszenzort, és mivel a katódsugár pixelről pixelre rajzolja ki a képet, a helyiség fényintenzitás változásából össze lehet azt rakni.

A cikk szerzője tévesen arra a következtetésre jut (2002-t írunk), hogy az LCD monitorok elterjedésével a probléma meg fog szűnni, de nem így lett: időközben ő maga fedezte fel, hogy azok is ugyanúgy lehallgathatóak. (Itt nem maga a monitor, hanem a videokártya kimenő jele.)
Kedves olvasók: "ELG. IS HALLJA" feliratokat érdemes kitenni a monitorainkra...

(Hasonló információk sokasága olvasható az Irányítók-wiki Facebook oldalán, ami ugyan kissé "leült", mikor kizártak facebookról, de most már ismét naponta frissül a tartalom.)

Az alábbi írás szintén a modorosblog olvasói rovatába készült, de időközben rájöttem, hogy már Modor Tibi is írt ugyanerről a témáról. Nyugi, több ilyen nem lesz, befejeztem az ökörködést.

-- -- --

Góg és magóg mostohaunokája ő, önmagáért síró bús, bocskoros balkáni. Egy sosem létezett nép meg nem értett csendestöbbsége.

Mert ki itt a magyar? Nézz körül! A magyarok törpe huculokon nyargaló, görbelábú, ferdeszemű szibériai, szamojéd mongolok voltak (a szőke finneknek bizonyított rokonai). Nem olyan ősök volnának ezek, akikkel büszkélkedni érdemes (szemben az européer finnekkel). Szerencsére aztán jött egy másik mongolhorda, a tatárok, és kiirtotta a magyarokat az utolsó szálig. Ezután I. Béla (sic!) telepítette be az országba a sok szláv, germán, közel-keleti nemzetiséget – az ő leszármazottaikat nevezik ma „„„magyarnak””” (sok-sok idézőjelet mutat a levegőben). Nézd csak meg a sok sváb meg cigány származékot, hogy veri a mellét az ötméteres tarsolylemezével! Turul, mi? A tények magacs dolgok. Nyamvadt bölömbika, amit bizonyítottan az újkorban hoztak létre, összemosva a szkíták (a finnugorokra pusztán életmódban kicsit hasonlító pusztai lovasnépek) primitív, elrajzolt pelikánábrázolásaival, pedig ezek a népek egyrészt barbár, vérengző hódítók voltak, másrészt nem rokonaink, harmadrészt nem is léteztek.

Az öngyűlölőből a kocsmák népe faragott történelemtudort. Gyerekkorában a régmúlt unalmas, poros világa nem érdekelte, inkább sci-fi-t falt. (Persze semmi magyar – Zsoldosról talán hallott, de nem olvasta, hisz ha Nemere volt nálunk a csúcs, igazán nem érdemes a magyarral vesződni. Asimov, öregem!) Szerinte István király a véreskezű szent volt, aki megölte a szeniorátus törvényes rendje szerinti örököst¹, hogy helyébe lépjen, Vazult pedig megvakítatta. Szerinte Mátyás király román paraszt volt², nincs mese. És sanyargatta a népet, ahogy István óta minden elődje. (Megötszörözte az adóbevételeket V. Lászlóhoz képest!) Bezzeg a Habsburgok! Évszázadokon át próbálták bepofozni Európába eztakurvaországot, de hiába, mindig csak patópálkodással meg kiegyenesített kaszákkal sültek szembe, hiszen már Bessenyei is megírta – Petőfiről nem is beszélve, aki pedig a kiegyenesített kaszák híve volt, de csakis a fejlődés égisze alatt. Szécheny István (sic!) pedig nem véletlenül avanzsált a legnagyobb magyarrá! „Ipar nélkül a nemzet félkarú óriás”, ezt ugyebár ő mondta egy végletekig elmaradott, a középkorban ragadt országra³, majd megszabályozta a folyókat, hogy ne csináljanak minden évben katasztrófahelyzetet (előtte minden második gyerek maláriában halt meg), megalapította az MTA-t, melytől kizárólag a diploma nélküli áltudósok viszolyognak, megépítette a Lánchidat, meg minden. Deák a haza bölcse volt, Horthy pedig fasiszta, aki Károlyi bátor reformjai után harminc évvel vetette vissza az ország fejlődését, visszadöngölte a feudalizmusba, hárommillió koldus kitántorgott, ugye. Mert ez itt menthetetlenül a balkán, kérem...

Ha az öngyűlölő a balkán szót használja, kizárólag Magyarországra érti. Hát nézd meg, Bukarest a kelet párizsa (sosem járt ott), nézd meg, hol tartanak a szlovének is, Belgrádban⁴ autópályák épülnek, Horvátországban még az ég is kékebb, csak itt, itt nálunk van ez az abszurdisztán, tipikus magyar posvány. Ezeket el kéne zavarni most már, főleg a cigánygyereket. Visszafelé megyünk a sötét középkorba, internetadó! Sajtószabadság sincs már – a mértékadó hírportálon olvasott is egy frappáns, szókimondó bírálatot a kormány szájkosárpolitikájáról...

Az öngyűlölő szégyelli, hogy magyar. Ha egyszer végleg kitelepül majd, le is tagadja. Szentül meg van győződve, hogy kultúrája a világ sereghajtója. Számára gyanús, megbízhatatlan, potenciális veszélyforrás minden, ami magyar. Turul, Árpád-sáv, Szent Korona? Fasiszta jelképek. Eleve a „Szent Korona” szókapcsolatnak a használatára nem hajlandó. Innen-onnan összelopott, girbegurba gárdistasisak, elavult, visszás eszméket jelképez, múzeumban a helye, lehetőleg a britisben, szóljunk az angoloknak, hogy vigyék el ők, mert az én adóforintjaimból ne! Középszerű műtárgy, minden népnek sokkal jobb volt és minden koronázásra újat tudtak csinálni, csak mi vagyunk ilyenek (v.ö: az adóforintok reklamálása).

Magyar márkát nem vesz, mert gagyi, minden sutyeráknak az van. Ezt a nájkit sasold meg, te budmilos köcsög! A Danone sokkal finomabb, hát ja, nem véletlenül fáj többe... Az általa ismert kevés idegen szót előszeretettel használja magyar megfelelőjük helyett. Étel? Kaja!⁵ Tárgyalás? Míting! A projekt szóra pedig nincs is adekvát magyar szó, látszik, hogy egy tengő-lengő, lusta, dekoncepciózus náció vagyunk...

Természetesen az ecetes magyar valósággal elsősorban Európa boldogabbik felét vagy a Lajtán Túl-t, a szerencsésebb történelmi fejlődésű országokat vagy egyszerűen csak a Nyugatot állítja szembe. Persze nem nagyon járt ezekben a ragyogó országokban, legfeljebb turistaként, mert angolul, németül, vagy más Nyugati nyelven nem tud, sajnos nem beszél emberi nyelveket! Szentül hiszi, hogy München németekkel, Párizs franciákkal van tele, ne arabozzál itt, ez rasszizmus, hiszen ők is ugyanúgy franciák meg németek most már. Szerinte a cigányok is mind magyarok, az nem érdekli, ha maguk a cigányok ezt máshogy gondolják. A székelyek meg románok, most mit magyarkodsz itt, ők sem vallják már magukat magyarnak, olvasta a mértékadó hírportálon is!

Bár a nemzeti hovatartozást földrajzi-állampolgársági alapon értelmezi, a Nyugat számára nem egy konkrét földrajzi helyet jelent – hiszen voltaképpen utálja a náci németeket, a csigazabáló, raccsoló franciákat, a bevarrt seggű angolokat vagy a hamburgerzabáló, agymosott amerikaiakat... Számára a Nyugat az egy érzés, egy hit, egy ígéret, ami ott rezonál a világ boldogabbik felének levegőjében. Nálunk meg csak ez a búval baszott Himnusz⁶ rezonál, az ezer év balsorssal, meg kell csak hallgatni, vesztes nép vagyunk! (Még szerencse, hogy nem is létezünk.)

Március 15-én természetesen nem visel kokárdát, mert bukott forradalmon mit ünnepelnek, és neki ne írja elő senki, hogy egy adott napon kell még magyarabbnak éreznie magát, és különben is, az ő magyarsága nem a kabátján van, hanem a szívében!

Az öngyűlölő szívében a zsidóság is rendkívül különleges helyet foglal el. (Kedvenc filmje a Schindler listája. Megvolt a horogkeresztlevevős jelenet a végén? Hiába, Szpilberrg...) A világ legősibb kultúrája, tőlük kaptunk mindent. Még a messiást is, akit a zsidógyalázó mélymagyarok imádnak. (Ne pártusozz, te papgáborista!) A rovásírás is bizonyítottan szemita eredetű. Tízparancsolat! Mindennek az alapja! (A 613 Mitzváról már sosem hallott, a Bibliát nem olvasta, mert ő nem vallásos.) Az alábbi ószövetségi idézetek:

„Kérjen azért minden asszony az ő szomszédasszonyától és háza lakó asszonyától ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat; és rakjátok azokat fiaitokra és leányaitokra, s így foszszátok ki Égyiptomot.”

“Felele Áron: Ne gerjedjen fel uram haragja: ismered e népet, hogy gonosz.”

“Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, menjetek által és vissza a táboron, egyik kaputól a másik kapuig, és kiki ölje meg az ő attyafiát, barátját és rokonságát.”

- számára egyenlőek az antiszemitizmussal.⁷

Mi magyarok ugyanis menthetetlenül rasszisták vagyunk. Kérlekalássan, egyszerűen hozzátartozik az identitásunkhoz. Hiszen az önazonos magyar identitás alapja, hogy tagadni kell a többnemzetiségű múltat, a békés együttélést, keveredést. Nézd meg, amint a kiegyezés után a magyarok is szót kaptak a hazai politikában, a románokat is erőszakkal magyarosították el, aztán most ott rázzák a „székely zászlót”, a szerencsétlen agymosottak! Dédapjuk még gyönyörű latin nyelven beszélt, a felvilágosult ember nyelvén!

Az öngyűlölő útlevele mindig a farzsebben lapul, a nyelviskola meg már tervben, talán majd jövőre... Tudtad, hogy Spanyolba egy szekus havi egy gurcit keres? (És ott tulajdonképpen nincs is dolga, mert mosolyogva engedik előre egymást az emberek, nálunk van csak ez a tülekedés, sötét balkán.) Na. Ezért szerezzek én diplomát? El ebből a cigányországból, majd legalább adok haza muteréknek, ők már úgyis itt fognak megrohadni.

-- --

¹Az öngyűlölő egyetlen ismeretanyag-forrása jelen esetben az István a király című rockopera, annak minden eseményéről tökéletes történelemhűséget feltételez, így bosszankodna, ha olyanokat állítanánk neki, hogy
a) Koppány és István között soha nem zajlott örökösödési harc, ugyanis
I) A somogyi lázadás még Géza fejedelem uralkodása idején tört ki
II) Magyarországon a királyokat, fejedelmeket választották, a hatalom nem öröklődött, így nem létezhetett sem juniorátus, sem szeniorátus, sem más örökösödési rend
b) Vazult Gizella királyné vakíttatta meg István tudta és akarata nélkül

²Már megint ezek a nagymagyarország-pólós kopaszok át akarják írni a történelmet, előadják, hogy Mátyás Luxemburgi Zsigmond unokája volt! Mit neki holmi korabeli kódex, az öngyűlölő a tényeknek hisz...

³Természetesen Kossuthtól az idézet

⁴Az öngyűlölőben tulajdonképpen bűntudatot kelt, hogy a Kárpát-medencében a külföldi városoknak magyar nevük is van – következetesen az idegent használja, Bratislava, Komarno, Tárgu-Mures. Mert ott helyben úgy hívják, érted? Az az igazi neve! Csak mi hívjük Bécsnek Vient, csak mi zsézzük Paríít, a magyar a legkevésbé nyelveket beszélő nép Ajrópában!

⁵Na és ha cigányul van, most mit rasszistulsz! Étkezek az étteremben vagy kajálok az étteremben, melyik a választékosabb? Tudod egyáltalán, milyen eredetű a cigány nyelv, vagy bármit? Könnyű lenézni úgy egy másik kultúrát, ha nem ismered, tipikus magyar mentalitás...

⁶Az öngyűlölő dühödten legyint arra a megjegyzésre, hogy a magyar Himnusz eredetileg tánczene volt, és a II. Világháború után lassították jelenlegi tempójára, a „szomorú, vesztes nép”-öntudat táplálására – ugyan már, mindig az összeesküvés-elméletek, egyszerűen lasssan szebb, méltóságteljesebb, és jobban is illik a szöveghez a tipikus magyar depresszióval.

⁷Az öngyűlölő komolyan hiszi, hogy az antiszemita szónak
a) Van jelentése.
b) Azt jelenti, hogy zsidógyűlölő.
A szemita/sémita szó gyökerét nem ismeri, mert a Bibliát nem olvasta, mint említettük.

Az alábbi írás a modoros blogra készült vendégbejegyzésként, de nem tudom, mikor fogják kitenni, ha egyáltalán, úgyhogy most közszemlére teszem a személyes blogomon, mindenki épülésére, főleg, hogy már íródik a következő, Az öngyűlölő címmel (lehet találgatni, kikről fog szólni).

-- -- --

Ebben a posztban a lakásukon órákat adó vagy tanítványokhoz eljáró magántanárokat és korrepetítorokat veséznénk ki.

Ennek a típusnak több különböző alfaja létezik:

A zenetanár

Legszembetűnőbb kellék a kötelezően feltett kalap. (Horribile dictu: farmerkalap!) Férfiaknál leginkább, de nőknél is, házon belül is, style-ként. Ennél az embertípusnál van reális esélye a szó szerinti farmermellény hordásának, persze csakis sötétkék vagy világosszürke formában. Egészében elhanyagolt a megjelenése, ócska, kinyúlt, agyonmosott és eleve olcsó ruhák, zakó, mosdatlanság, ápolatlanság, büdösség (főleg férfitanárnál). Farmernadrág viszont ki van csukva, kordbársony inkább, nőknél sötétzöld vagy halványkék színben pompázva, vagy esetleg bordó indiai szoknya (valójában kínai gyártmány), saru és tarisznya. Bőr vagy műanyag bizsuk, karkötők és bokaláncok (igényesebbeknél malachit).

Spangli fogyasztás gyakori, notórius alkoholizmus alap, majdnem elkerülhetetlen, elsősörben férfiaknál. Néha konzervatóriumba járt, máskor öt zenei általánossal botcsinálta zenész, de a különbséget még profik se nagyon tudják megmondani a kétféle között. Hangszeres játéka egyszerre megdöbbentően virtuóz és megdöbbentően slendrián. Pár másodpercenként üt/fog mellé, különösen, amikor alkoholizmusára való tekintettel korai időpontokra megbeszélt kuncsaftjait karikás szemekkel és remegő kézzel fogadja. Melléütéseit/fogásait ámbátor rendkívül profin tudja leplezni, játékába beleszőni. Mindig improvizál. Képtelen egy darabot kétszer ugyanúgy eljátszani, Mozartot és Bachot is átvariálja, élővé teszi. Kottában, metronómban nem hisz, szerinte a zenét érezni kell, és ezt demonstrálja is játékstílusával: a minimál-táncnak valami egészen különleges koreográfiáját prezentálja, vállait ütemre húzgálja vagy sarkával dobol, felsőtestével dülöngélő mozgást végez, zongorán a fortissimókra ráhajol, a pianissimóktól viszont elfelé billen, merev kartartással – egyedül ilyenkor látunk ujjain billentésnek nevezhető dolgot. Szintén zongoránál a forte-pedál kezelésére mindannyiuknak egységes algoritmusa van: lábtartóként funkcionál, akkordváltásoknál egy pillanatra felengedve. Sostenuto pedál viszont nem játszik, vagy nincs is: elektromos zongora, tipikusan Yamaha. (Jamaha...! Jamaszo...!)

A csemetékkel kortól függetlenül mindig tegeződik. Nyugodtan tegezzél, nem vagyok én olyan öreg... Népszerűségét elsősorban annak köszönheti, hogy bár a kommersz, mainstream zenéről mindig fikázódva nyilatkozik, mégis az összes sláger akkordmenetét kapásból vágja, legyen az kurrens vagy éppen örökzöld darab. Egyébként is eredménycentrikus: mindenféle unalmas skálázások meg egyéb ujjgyakorlatok helyett már a harmadik órán megtanítja a Nothing Else Matters akkordmenetét, hogy legyen az ifjú gitárbajnoknak mivel villognia az osztálytársak – és persze a különórák borsos árát fizető szülőség előtt.

A másik véglet a technikás: még egy év után is csak pötyögünk, skálázás, Czerny, metronóm, láttál-e-már-valaha, semmi akkordlefogás, semmi könnyűzene, csak combon vagy pianínófedélen metronómmal történő együtt püfölés, nesí-ess! Itt általában a lelkes kezdő hamar kiábrándul, és rájön, hogy ez nem neki való.

Tanarunk előnyben részesíti az etno- és világzenét, magyar népdalt csak elvétve tud, úgyis Kodály meg Bartók írta őket, kamu az egész, az igazi magyar népdalra tud is mutatni pár példát, Fellegajtó nyitogató extrém melankólikus hangnemben előadva (bár az is csak az Arcok miatt jutott el hozzá).

A dobtanár egy külön történet. Ő az, aki nem másnaposan várja az ifjú reménységet, hanem már enyhén snapszos állapotban. Sörrrel történő megkínáltatás esélye óra előtt itt a legvalószínűbb. A falakon Maiden, Nirvana, Pearl Jam poszterek, semmi kommersz szar, hagyjál már. Tetoválások száma 5 és 1 (egész testet behálózó) között mozog. Szakáll majdnem alap, hozzá tartozó hajazat pedig vagy hosszú, zsíros-copfos és kortól függetlenül ősz szálakkal tarkított (v. ö. alkoholfogyasztási szokások) vagy teljesen kopaszra borotvált.

A nyelvtanár

Az iskolai nyelvtanárral szemben ő nem a tankönyv-angolt beszéli, hanem az utca nyelvét. Az összes szlenget és káromkodást ismeri, ez népszerűségének talpköve. Nyelvtani szerkezetei néha sántítanak, kiejtése pedig a világ összes dialektusának tökéletes amalgámja – de valóban készségszinten beszél, az angol nyelvű filmeket, könyveket eredetiben nézi/olvassa, és nem mulaszt el fikázni egy sort, ha véletlenül vendégségben vagy más idegen közegben szinkronhangot hall: pampog egy sort „a világ legegyszerűbb nyelvéről”, felsőbbrendűsége teljes tudatában. Ő az, akit nem szabad összeereszteni a franciatanárral, a szóban forgó egyed ugyanis minden lehetséges alkalommal leszólja az oktatásban kényszeres anglomániát, kérlek, az indoeurópai világ nem csak az angolból áll! (Hoffmann Rózsa-szindróma!) Anglofóbiájának igazi oka persze az, hogy soha nem tanult meg rendesen angolul, ugyan, az nem kunszt, angolul ma már mindenki tud a Földön (őt kivéve). Szoknya + harisnya, áramszedős, félrebillenő Francais sapó. Nem mulasztja el kritizálni a brit imperializmust és az önjelölt igazságosztó Amerikát, amiért közbeavatkoztak Vietnámban vagy Kuwaitban, ÉS amiért nem avatkoztak közbe ötvenhatban! A reinkarnáció-elmélet élő bizonyítéka ő, mert gyakran magyar hanghordozásában, sőt, arcvonásaiban is kísérteties a francia jelleg! (Xantus Barbara-szindróma!)

A korrepetítor

Matek: Szinte mindig egyetemista. Mat, progmat vagy fizika szak, esetleg közgáz. 190+ centis magasság, görnyedt hát, sörösüveg vállak, rövid, lelapuló haj, vaskos szemüveg és kockás ing vagy kinyúlt pulóver (színe a szaktól függ, ahova jár). Farmergatya, fehér zokni. Népszerűségének titka, hogy jobban magyaráz, mint a diplomás tanárok többsége, és az érettségi anyagon túl hevenyészve átadja a nebulónak a vonatkozó felsőfokú ismereteket is. Integrálszámítás, Gauss-Jordan-elimináció, normálvektor, kilenc alatt a három. A tanítvány korrepetálásának fő oka ugyanis nem a matematikai képesség hiánya, hanem a lustaság, amelyért más tantárgyaknál csak leordítják a kedves szülők a fejét, emitt azonban beléjük verték, hogy a matek bizony készségtárgy (melyik nem az?), így megszeppenve figyelik alsó óta a gyermek bukdácsolását. (Pedig fater közgazdász, nagyfater hegedűn cincogott még anno dominika.)

Történelem: töri-szakos bölcsész. Szintén extrakurrikális ismeretekkel tömi tanítványa fejét a szülők által nehezen megkeresett pénzért: elkalandozik, mélyenszántó előadásokat tart az Észak-amerikai viking kolóniákról vagy a Gutkeled-dinasztiáról. Magyarázó stílusa katasztrófa, zéró kohézió. Tarisznya (jobbosoknál tarsoly) szériatartozék.

Informatika: általában munkanélküli informatikus (anno decebál GDF-et végzett, és brútusz 600 alatt sehova se menne el, ne már). Megjelenése változó, bár általában hasonlít a matekoshoz. Jól tud magyarázni, az egyetlen probléma, hogy amit a gépen csinál, az viszont a tanuló számára követhetetlen sebességű. Az installál, winyó, giga, partíció(!), ram, proci, algoritmizál, kódol, renderel, szkript szavakat előszeretettel használja. Tudja, hogy mi az a DMA, a legújabb Excel-verzióban viszont néha nehezen igazodik ki, a menüben való villámgyors keresgéléssel tovább fokozva a képernyőn uralkodó káoszt. Mindkét kezével tud egerezni, bár a billentyűzetet többet használja, de soha nem odaülve, hanem a tanítvány fölött akrobatikázva, gyakran melléütve.

No, hát dióhéjban ennyi. Lehet hozzáfűzni, tovább modorosítani...

(SZERK: Még egy kicsit toldottam hozzá. Szótár a végén)

"A Békeőrség!

Már mezítlábas söttő koromban megtátottam utánuk szájamat, mikor a vásárban az utcákon láttam őket fegyverrel a vállukon, mindig vakító fehér köpenyeikben lépdelni, lassan, méltósággal, szálegyenes tartással, felszegett fejjel, mégis rátartás, föllátás nélkül – szelíden, magabiztosan. S ez a jámbor nyugalom bármikor, ha szükséges volt, indulat nélküli, de légy gyorsaságú, lobbanó erejű, határozott cselekvőképességbe változott oda-vissza. A világbéke és a világrend vigyázói voltak ők – ha a gazember a csendőrtől tartott, hát a fehér lovagoktól rettegett. Erejükről, kiképzésük fokáról, bátorságukról, tetteikről szemfényvesztőnek ható történeteket meséltek a kocsmákban és vetítettek a mozikban. Szekérrevaló legényből egy is, ha megfelel a felvételi követelménynek hozzájuk."

Részlet a készülő GEO - Galaktikus Elhárító Önkéntesség című regényből. Véleményeket, fikázásokat, észrevételeket, bármit lehet írni kommentben, e-mailben, bárhogy...

-- -- --

Szokatlan látvány volt így a vásár. Mindig csak vasárnaponkint láttam, élettől nyüzsögve. Most azonban az utcák kihaltak, a kuckók mind bezárva, az asztalok üresen; s most látszott csak meg a szomorú pusztitás, melyet a sokadalom végzett: sehol egy szál fű, egy árva kóró, hisz hetenkint tapostak le az emberek, marhák és kocsik minden talpalatnyi helyet.

A vásár túlvégéből aztán a Beáta utcában sétáltam kétjardnyit. Virágillat lengett körül – itt csak apró beltelkek voltak, senki nem művelt itt főldet, inkább csak virágot ültettek, gyümölcsfát neveltek, fűszernövényt vetettek.

Az utca vége a Péteri útba torkollott, s menten az alacsony barna homlokzat előtt találtam magam:

BÉKEŐRSÉG

GALAKTIKUS ELHÁRÍTÓ ÖNKÉNTESSÉG

Toborzó Iroda

Monor és környéke

Hirdette a tábla a bejárat felett. Jobbra a magyar címer a két angyallal, balra pedig a Világtanács pecsétje. A kirakatban nagy holoképek: egyik oldalt békeőrök, másikon pedig űrhajók. Nem szeret közösködni a két testűlet, azt már észre kellett vennem.

Beléptem az ajtón. Rövid folyosón találtam magam, balra hosszú fehér lóca, nyilván a várakozóknak – de most üresen állt. Szemközt egy ajtó, beóvakodtam hát rajt.

Tágas irodába jutottam, jobbra félkörives pult, kívül egy szék, bizonyosan az ügyfélnek. Odább, a fal mellett, állványon olyanszerű berendezés, mint egy fényképezőgép, csak jóval nagyobb, akkora, mint egy megtermett kakas, „csőre” éppen a szék felé irányítva. A pulton billentyűzet, kétoldalas képernyő – s a szélen egy hanyagon odavetett békeőr-karabély! És sehol egy lélek...

No hiszen, vénanyám! Azt mondtad, a Régi Világban könnyű volt fegyverhez jutni! S ha én ezt most felkapnám és elszaladnék vele? Nem állt szándékomban persze, de gyanitottam azt is, hogy valami nyomkövető van minden egyes darabban, ha ilyen könnyű szívvel otthagyják. Meg tán le is zárják valamiképp, ne tudjon csak úgy tüzelni véle bárki.

A pult megett, az átelleni sarokban félhomályos folyosó kezdődött. Arra indultam hát, s előrekiáltottam:

- Adjisten!

Mire menten előkerült egy legény egy sötétbe burkolózó ajtó mögűl. A békeőrség fehér nyári egyenruháját viselte. Csak most jutott eszembe, tán jócskán melege lehetett tegnap a sátor alatt a köpenyes, rendszeresített egyenruhát viselő legényeknek.

- Adjon Isten erőt, egészséget! – köszönt katonásan, s hellyel kínált a pult előtt. – Melyik testülethez?

- A... Békeőrséghez... – feleltem, mintegy nagyképűnek érezve magam választásomért.

- Működött a toborzó tegnap, úgy látom. Ma te vagy a harmadik, és még nyolc óra sincs...

Berogyott a képernyő elé.

- Essünk túl a hiú részin: papírmunka!

Nyomkodott egy sort a képernyőn, leütött pár billentőt, aztán rákezdett:

- Neved?

- Bari Dénes.

- Én pedig Nyolc-hat-három-egy-öt Sárkány Egy János törzszászlós vagyok – mutatkozott be, de nem nyújtott kezet, a képernyőt nézte tovább.

Tudtam már a moziból, a számsor a név előtt a békeőr egyedi azonosítója, a családnév és a keresztnév közötti szám meg az azonos nevűek megkülönböztetésére szolgált.

– Apád neve? – kérdezte legelsőnek.

- Hát azt meg minek tudakolod? – hökkentem. – Hisz tán én jöttem ide katonának, nem édesapám.

- Idehallgass, komám – nézett rám. – Én is faluról jövök, tudom hány a kettő, úgyhogy a paraszti eszedet ne most forgassad elő énnekem, csak felelj a kérdésre! Apád neve!

- Bari Ákos.

Megkopogtatta a billentőket.

- Szülőanyád neve?

Meghökkentem isment.

- Bari Ákosné, nohát.

A legény a mennyezet felé tekintett, sóhajtott.

- Igen korán van ehhöz! Lyánykori neve, te!

- Elősoroljam az egész családot? Vénanyámnak tizenhét dedunokája van ám! – intettem.

- Csak arra felelj, amit kérdezek! Sose végzünk így. Mikor születtél?

- Harminchétben, Ikrek hava harmadik napján. Álló dél után nem sokkal.

- Azért van ilyen hirtelen nyelved! Ha már nyelv, tudsz-e valami idegen nyelven?

- Én ugyan egy szót sem.

- Nulla – mondta, és megütött egy billentőt, amire valóban egy karika volt írva. – Itt a Békeőrségnél a hivatalos vezényleti nyelv az angol, tehát meg kell tanulnod angolul.

- Megtanulok én, csak megtanítsanak.

S magamban mulattam: eztán váltsál majd angolra előttem, vénanyám!

- Szolgáltál-e már más fegyveres testnél: GEO, Csendőrség?

- Nem.

- Törvénnyel sújtva voltál-e már?

- Én ugyan nem – hőköltem.

- Jól van, meg kell kérdezni mindenkit efelől is, bár csodálom, mivégett, hisz a bűnügyi nyilvántartásban úgyis megnézik a Battyányin. Tartós bajod, betegséged van-e valami?

- Nincsen.

- Rendben. Aztán: járművet tudsz-e vezetni?

- Kerékpár, lovas kocsi. Vontát is hajtottam már egyszer-kétszer.

- Számítógép kezelési ismeret?

- Semmi.

- Egyáltalán? Nem is volt dolgod vele soha?

- Elnéztem én gyerekfejjel, ahogy mások játszanak rajta, de hozzányúlni sose mertem.

- Miért? – láttam, nem hivatalosan érdeklődik, hanem személy szerint kiváncsi.

- Mert vénanyám mindig azt mondta, hogy szenvedéllyé válik, oszt végül bekőltözik az ember lelke a gépbe.

- Hát az előfordul – mormogta. – S ha már szenvedély, van-e valami függőséged: ital, dohány, mákony, kártya, bármi?

- Nekem ugyan nincs – szabódtam –, néha megiszok egy kis bort, pályinkát – de részeg még sose voltam, lakodalomban se. Csak öregapám pipál, mákonyt meg nem is tartunk; vénanyám szerint ami fájdalmat az Isten reánkmért, el kell azt bírni.

- No, úszni tudsz-e?

- Elsüllyedni nem süllyedek, de Bálatónúszó versenyen nem indulnék.

- Tréfás a kérdés, tudom, de a válasz komoly legyen: lovagolni tudsz?

Rándítottam a vállamon.

- Csak mint bármelyik paraszt.

Közelebb hajolt, halkabbra vette:

- Ismerek olyat, aki nem tud... fél a lovon, szédül.

- Magyar? – döbbentem meg.

- Egyébkint az. Csak a lóval nem bódogul.

- Elmennék világgá... – hüledeztem.

- No... – csitított kezével. – Inkább próbáljunk meg téged, hogyan vagy legény a talpadon!

- Megpróbálták már azt – szabódtam megint – mikor tizenhárom éves voltam...

- No de nem úgy – nyúlt be a pult alá – hanem békeőr módra!

S azzal egy furcsa sisakot húzott elő, melyből jobb halántékon vezeték lógott ki. A képernyő felőlem eső oldala megelevenedett, reszkető vonalak meg mindenféle számok látszottak rajta. A legény megkerülte a pultot, s fejembe nyomta a sityakot. A vonalak táncolni kezdtek. A békeőr addig igazgatta a furcsa szerkezetet, míg a vonalak táncával, a számok tétovázó pergésével valamiképpen elégedett nem lett. Ezután visszatérült a pult mögé:

- Hallod-e, komám, hanem most meg kell esküdnöd, hogy soha, senkinek nem beszélsz arról, ami ezután történik! Minden újoncnak úgy kell ide betérni, hogy sejtelme se legyen, mi vár rá – de közben nem rám nézett, a vonalak táncát figyelte macskatekintettel.

- Jól van.

- Esküdj akkor! Hogy mostantól megtartasz minden titkot, amit a Békeőrség rád bíz!

Tétováztam egy légzetnyit.

- Énnekem mindig azt mondta vénapám, hogy sose esküdjek semmire. Ha valami úgy van, mondd, hogy igen, se ha nincs úgy, mondd, hogy nem, s minden egyéb az ördögtől való. Én megtartom a titkot, ha egyszer azt mondtam.

- Jól van.

Azzal hosszú nyélen lógó fémtéglát hozott elő a pult mögül, s letette mellettem. Nyomkodott egyet-kettőt a képernyőn, majd szólt:

- No, komám! Emeld meg!

Én pedig odaálltam a tégla elé, megragadtam a nyélen a fogantyút fél kézzel, ahogy a békeőr legénytől láttam, s megemeltem – vólna, csakhogy az nem mozdult egy hangyányit sem, akárhogy erőlködtem. Tudtam persze, hogy a békeőröket nem akármilyen fábul faragták, de azért meglepett, hogy mily könnyedséggel hozta elő ezt a roppant súlyt. Nem is értettem, minő anyagból lehetett, hisz az arany sincs ilyen nehéz! S azt se, hogy ha erőmet akarják megpróbálni, minek ehhez agyhullámokat vagy mifenét olvasni.

Nem volt más hátra, két kézzel veselkedtem neki, s végül minden erőmet beleadtam. A fémtégla azonban nem mozdult, akár ha lecsavarozták volna – három-négy parasztmázsa kellett legyen legalább. Hogy emelte meg ez a legény fél kézzel?

A békeőr szerencsémre nem derült rajtam a pult túlfelirül, nem is somolygott, unottan nézte a képernyőn a vonalak táncát – nyilván szokva volt a kudarchoz.

„Szekérrevaló legényből egy is, ha megfelel...”

Próbálkoztam még egy ideig, igen nekikeseredve s neki is dühödve, de a düh erőfokozása is kevésnek bizonyult az átokverte vashoz. Ugyanakkor igyekeztem fegyelmezni is magam – ki tudja, mit olvas ki agyamból az a sisak? A békeőröknél fegyelmezettebb embert nem látott senki...

Fel kellett adnom.

- Nem megy – szóltam szégyenkezve, mire a legény felállt, odajött, megbökött egy telt piros karikát a képernyőn, amely attól megüresedett, majd felkapta az ördög tégláját, és kezembe nyomta.

- Neodímium!

Nem volt nehezebb egy cseréptéglánál. A kezem meg valamiképp zsibbadni kezdett tőle. A békeőr megütögette talpával a padlót.

- Villanymágnes tartotta oda, emberi erővel lehetetlen felemelni. – A képernyőre tekintett. – Te egy egész kettő kilonyútont húztál, vagyis közel százhúsz kilót bírsz felemelni. Az nem is rossz, te – a karomra csapott, s elindult vissza, a helyére.

Én visszaültem a képernyő elé, s vártam, mi következik. Vajon lesz még néhány tréfájuk?

- A következő feladat egyszerű lesz – szólt a békeőr. – Nézd a képernyőt.

S képek kezdtek felvillanni, szívdobbanásonként kettő-három is, de rendszertelen ütemben.

Emberek, állatok, gépek, járművek, csillagos ég, Hold, szörnyek, angyalok, két ember verekedik, mókus szalad fel a fára, motorkerékpár száguld iszonyú sebesen, sejtek osztódnak nagyító alatt, két kéz pénzt számol, elered az eső, kockák rendeződnek egymásra, tűz ég, aztán egy lyány vetkőzik, s már épp meglátnánk bájait, mikor isment vált a kép, s egy falevél hullik le, aztán furcsa idegen lény mozog, tekereg érthetetlenül, Szent Korona, egy bökönc szalad a homokon, egy jelenettöredék a Szabad a gazdából, képek sorban, követhetetlenül, hogy bele is szédűl az ember... s egyszerre csak mintha halk víjjogásra ocsúdtam volna, egy sípoló hang magassága emelkedik, majd mikor eléri a hallásküszöböt, újra lentről indul...

- Meghallottad – bólintott a legény, ahogy felkaptam fejem a hangra. – Jól van, nézd csak tovább...

Elhallgatott a hang, s jöttek a tovább a képek, végeláthatatlanul, már úgy tetszett, az egész délelőttöt ott töltöm, a képernyő előtt – s egyszer végeszakadt.

Helyette sötétbíbor alapon nagy sor szám látszódott, melyek – hála az égnek – végre mozdulatlanul álltak, hirdették a számomra érthetetlen eredményt. Legnagyobb betűkkel, legfölűl ezt rótta ki a számítógép:

P A S

Personality Assessment System

INT 70 – EXT 30

FLX 92 – RIG 8

ADA 56 – UNI 44

A legény szívta a fogát.

- Kilencvenkét százalék flexibilis személyiséggel nem tudom, miként fogsz alkalmazkodni a katonai fegyelemhez... De talán boldogulsz! Az akaraterő megvan benned, meg az idegzet... azt nézd: ó err három egész négy, a ell hat egész kettő, í kú száztizenhét...

Ebből ugyan nem értettem semmit, de a legény lelkesen olvasott még néhány számot betűkkel, úgyhogy haloványan bizakodni kezdtem. Végül hátrament, eltűnt a sötét folyosó egyik ajtaja megett, hogy hozzon még valamit. Az ajtót tárva hagyta, fény szűrődött ki a folyosóra.

Nemsoká hallottam lépteit közeledni – azonban a folyosó torkában nem ő, hanem egy rongyos cigánylegény jelent meg, csuklóján jelölőbilincs, mintha fogoly lenne.

- Hallod-e – tartott egyenest felém – há adj mán egy húszast!

Hirtelenjében nem is értettem, mit akar – húsz forintot, csak úgy, ráadásul tán szökésben? Tüstint azon kezdtem tanakodni, kiáltsak-e a békeőrnek, vagy menjek-e utána szólni, vagy maradjak itt, visszatartani a szökevényt? Ha ugyan szökevény, a jelölőbilincset házi őrizetre is használták...

- Kell vonatra, hallod! Mi van veled! – kiabálta, s belerúgott a székembe.

Felpattantam, s még épp időben, mert a legény nekem esett, mint a bolond! Ugyancsak megijedtem, de megütni mégsem hagytam magam, löktem félre egyre kezeit, s kiáltoztam, hogy hagyja abba, már nem is tudom, mit, miközben ő meg egyre szitkozódott. Átkozott gyorsan mozgott, végül sikerült is föllöknie, de nem használta ki esett helyzetemet, állva maradt egyhelyütt, hagyta, hogy felugorjak, s aztán sem támadott többé – helyette megjelent a folyosó torkában a békeőr legény. A cigány hátratekintett, majd vigyorogva visszafordult:

- Én vagyok a zorall cigány! – rikkantott, miközben a békeőr már felénk tartott, kezében egy barna, rovátkolt tömlőszerűséggel.

- Sztojka Kettő István őrmester – mutatta be mosolyogva a másikat, s menten megértettem, a cigánylegény is békeőr, ez pedig egy újabb próba volt. Azt is észbevettem hirtelen, hogy az agyolvasó sityak még mindig a fejemen ül.

- Azért mán meg ne haragudjál rám – engesztelt a cigány, miközben lecsatolta csuklójáról a jelölőbilincset – nem ütöttelek volna meg akkor se, ha nem állod ilyen szépen.

- Fújj bele – nyújtotta felém a tömlőt az egyenruhás. Én pedig belefúttam. – Amilyen erősen csak tudsz – toldotta meg, én pedig olyan erősen fúttam, ahogy csak bírtam.

A két békeőr ezután a képernyőhöz fordult. Sztojka őrmester most látta először „eredményeimet” – melyeket, úgy éreztem, semmivel nem érdemeltem ki – s elismerően szólt:

- Ó err három egész négy...! Péef tízezeregyszázötven!

- Azt mit jelent? – kérdeztem végre.

- Azt, bajtárs – felelte Sárkány, s közben már elkezdte lefejteni rólam a sisakot – hogy békeőr leszel!

Hirtelen nagyon melegem lett. Hiszen ez nagyszerű hír vólna, csakhogy én odahaza azt mondtam, érdeklődni jövök egyelőre... Hanem mindjárt elém is tettek egy kis füzetet, sokféle alapvető tudnivalóról a Békeőrségről – amelyeket nagyrészt amúgy is tudtak az emberek, ha máshonnat nem, hát a moziból –, meg egy nagy, diszes fejlécű papírt, amit ha aláírnék, menten elkötelezem magam a Békeőrségnek, s hamarost visznek is Budapestre, kiképezni...

Épp, ahogy a Tátos bátya megmondta! Életemben papírt még nem írtam alá, „de nemsoká”...

Sztojka őrmester eltűnt a folyosó setétjébe, Sárkány meg kikűldött a váróba a lócára, hogy olvasgassam a füzetet, s közben addig ő beterelt onnat egy másik legényt, aki sorára várt. Mulattam magamban erőst, tudván, mi vár őrá is...

Fél szemmel a füzetet olvasgattam, közben tépelődtem belűl.

A békeőr pénzt nem birtokolhat, részben sem, átmenetileg sem, ám a békeőrség tulajdonában álló pénzeszközök kezelésére feljogosítható, teljes elszámolás mellett. A békeőrnek minden személyes tulajdonát el kell ajándékoznia, amelyre nincs szüksége a szolgálat ellátása, illetve önmaga fejlesztése érdekében. A békeőr idegentől ajándékot, egyéb előnyt el nem fogadhat szolgálatai fejében vagy más címen.

Mitévő legyek most? Édesapám voltaképp megnyugodott abban, hogyha elmegyek Békeőrnek, öregapám meg nagyon büszke lesz, azt már láttam előre!

A békeőr legfőbb kötelessége a szolgálat, mely saját szűkebb családja, közössége iránti elkötelezettségével szemben is elsőbbséget élvez. A békeőr saját családot nem alapíthat. Mindenkor a békeőri közösségben kell folytatnia életvitelét.

S a Tátos bátya – ugyan ki szegűlne szembe az ő tanácsával? Édesapám csak nem mondaná, hogy rosszúl tettem, ha a bátyára hallgattam...

Ez volt legfőbb érvem önmagammal szemben, hogy a családhoz fűződő kötelességtudatomat elcsendesítsem. Ha a Tátos bátya nem keres meg, bizonyosan nem írom alá a diszes papírt, míg nem beszéltem a családdal, nomeg a tanító úrral.

Hanem hogy a Tátos kész ténykint kezelte, hogy alá fogom írni én ezt a papírt, hát aláírtam. Lévén begyakorolt aláírásom nem volt, szépen odaróttam a nevemet betünkint a papír alján a vonalra, s istenemre, azért nem kis büszkeséggel! Sok legény fog irigyelni a faluban, tudtam! A mozivásznon megelevenedő történetek mesebeli hőst faragtak mindenkiből, aki a fehér köpenyt hordta.

A valóságban azonban attul, hogy a nevem odaróttam egy bűvös lapra, még nem vett a jóisten mindjárt tenyerére, de a Békeőrség sem. Sárkány törzszászlós ugyan kezet rázott velem, de aztán közönyösen hazaküldött, s meghagyta, szerezzek be a bírónál útlevelet, mert az kelleni fog a budapesti tartózkodáshoz, majd Augusztus huszadikán tizenöt órakor jelenjek meg a Békeőrség Központi Parancsnokságán, a Batthyány tér 1. szám alatt, három váltás kimenőruhával. Minthogy nem tudtam, a jelzett nap mikorra esik, megtudakoltam.

- Vasárnap! – felelt a békeőr szinte bosszankodva lehetetlenségemért. – Egy heted van, hogy felkészülj. Na Isten áldjon, bajtárs! – S tisztelgett.

No, akkor ahhoz a kinti asztalhoz merő jótétből hajtom majd a fürészt, mert azon enni én már nem fogok...

Szédelgő fejjel indúltam, csak úgy a lábam után, végig a Péteri úton. S nehezen hittem szememnek, mikor láttam: nemhogy az egész délelőttöt ott nem tőltöttem, de a Nap alig moccant égi pályáján! Fél házat, ha haladt, vagy annyit se...

Egyre hánytam-vetettem magamban a dólgokat, hiába nyugtattam magam azzal, hogy ez már elvégeztetett, békeőr vagyok...

Hirtelen ménkűsszekér fékezett le az úton, nem sokkal előttem, majd visszatolatott mellém. Megismertem a kocsit: Aladár bátyámék Kasztorja volt, s csakugyan, ő vezette, mellette öccse, Csaba bátyám – édesapám unokatestvérei voltak, falunkbeli nagygazdák.

Csaba bátyám letekerte az ablakot:

- Adjisten, Dénes öcsém, merrefelé? Haza?

- Úgy, úgy – feleltem. A békeőrségről inkább egyelőre nem szóltam.

- Mink Nyáregyházára megyünk, ott leszünk délig legalábban. Eljössz velünk? Onnat már egykettőre hazatekeredsz.

Beszálltam a hátsó ülésre. A kocsiban zene szólt. Két unokabátyám vígan együtt dalolt a láthatatlan énekessel:

Érik a szőlő, hajlik a vessző

Bodor a levele

Két szegény legény szántani menne

De nincsen kenyere

Hej, ti könnyen énekeltek, mindkettőt asszony vár otthon! Mindig is bosszantott ez a dal, észbe idézte nyomorúságom a szerelem terén, mely végül a Békeőrséghez hajtott. Arról nem is szólva, hogy a hangszórókból éneklő, hegedülő láthatatlan hangokat mindig is kísértetiesnek, nyomasztónak tartottam. Szerencsére egykettőre beszélgethetnékünk támadt, s Aladár bátyám meghalkította a zenét.

- Rég ültem ménkűsszekérben – szóltam.

- Ménkűs a tököd! – felelt derűsen. – Ezt sürittett levegő hajtja, nem villany!

- Aztán Eszter öreganyánk hogy van? – kérdezte a másik fivér.

- Jól van, jól! Erejénél is van még, eszénél is, naphosszat a konyhában forgolódik! Vérnyomást panaszol kissé, a gyógyász rendelt is néki sok savanyút, ecetest; kávétól meg eltiltotta rég, pedig igen szerette...

- Szegény teremtés – toldotta Csaba bátyám – második asszony konyhájában cselédkedik már, a magáé után!

- Édesanyám ugyan nem ugráltatja, nem zsarolja! – feleltem kissé élesen.

Pillanot csend szállt közénk. Már Csévharaszton jártunk. Aladár bátyám végül hátradörmögte a válla felett:

- Nem tudod te, milyen nehéz ilyen vénségben igazodni a más törvényihez.

- Hát eljöhetnétek egyszer, meglátogatni vénanyámat. Lássátok, hogy érzi magát...

Csaba bátyám felelt:

- Lehet, hogy el is visszük magunkhoz, vendégeskedni egy kicsit!

- Nem szeret ő már kimozdulni semerre, a szomszédba se nagyon jár át – vásárban meg tavaly óta nem volt!

- Mink a Nyáry Pál útra megyünk, de elviszlek a Dózsáig – szólt Aladár bátyám, de elhárítottam:

- Nem kell, sétálok egyet! Mára nincs sok dolog odahaza... holnap lesz a nagy fűrészelés!

A két testvér mehegett egyet bajusz alá. Ismerték édesapámat...

- Akkor az Isten adjon erőt, öcsém! – búcsúzott Aladár bátyám, ahogy a kocsit lefékezte.

Hogy elbúcsúztam tőlek, bandukolni kezdtem a Mátyás király úton. Vajon milyen lesz a kiképzés? Hogyan fogok helytállni? Ha a jelentkezők nagy része már az elején kiesik, ez az agyolvasós módszer, egyesítve a sarokban álló „fényképezővel”, igencsak alapos vizsgálat lehet. Bizonnyal helytállok majd!

- Déneske...? – szólt rám egy női hang félről.

A járdán, egyik kapu előtt egy leány állott meglepett arccal, kezében seprő, elejibe sötétkék kötény.

- Adjon az Isten – szóltam, s megindultam a lyány felé, aki láthatóan ismert engem valahonnat. S úgy vizslatott, kutatott meg tekintetével, hogy mindjárt kezdett engem elfogni a frász. – Ismerjük egymást?

- Nem emlékszel tán? – pintyeritett kissé. – A monori vásárban... a kisdedóvóban... sokszor játszottunk együtt... én mindjárt megismertelek!

S reám ragyogott diadalmasan. A nagy mosolygásból pedig előrémlett gyermekkori arca, a huncut szemek, mikor valami pajkosságot eszeltek ki a többi kisleánnyal...

- Julika? – kérdeztem, s ahogy kicsúszott a név a számon, menten eszembe ötlött: hogyha mellétalálgattam, hát mindjárt szörnyü végem lesz.

-- -- --
"Szótár:"

Bökönc - Skorpió

Jelölőbilincs – A Békeőrségnél rendszeresített, az elfogott személyek szökésének megakadályozására használt jeladós bilincs. A Föld mágneses terét érzékelve a bilincs a saját tartózkodási helyét centiméteres pontossággal állapítja meg és továbbítja a Békeőrség felé. A levágási kísérleteket áramütéssel jutalmazza

Kasztor – a Magyar Királyi Gépkocsigyár márkája (a Castor csillag nevéből)

Mákony - ópium

Ménkűszekér – a parasztok tréfás kifejezése a villanyautóra; tágabb értelemben minden más gépjárművet (pl. sűrített levegővel működőt) is jelent. Egyes vidékeken (főleg a Dunántúlon) az űrhajókra is használják

Neodímium - nagyon erős mágneses tulajdonsággal rendelkező (valóságos) anyag

Parasztmázsa - kb. 60 kg

PAS - létező (főként a CIA által használt) módszer az alapvető személyiségjegyek megállapítására, elsősorban még beszélni nem tudó kisgyerekeken használják

Szabad a gazda - a paraszti életmódot népszerűsítő filmsorozat az Új világban

Vénanya - Dédnagyanya

Vonta - Traktor

A napokban újranéztem a régi Star Wars filmeket, amik régen még Csillagok Háborúja-filmek voltak. (Milyen ötletesek voltak régen a fordítók! A cím szó szerint „Csillag Háborúk”, aminek semmi értelme magyarul, és ilyen egyszerűen megoldották. Ennél már csak a „Felföldi” - „Hegylakó” címfordítás volt zseniálisabb... Ma meg már a lost szót sem tudják lefordítani...)

Na szóval nem véletlenül töltöttem annyi időt a Csillag költözés – Anyaméh – Beültetés tengelyen (Star Trek – Matrix – Inception) elemzéssel, egyből észrevettem valamit.

Luke-Leia – Harry-Hermione. Ron? Han... Milyen furcsa áthallások, a véletlen játékai... Persze mindenki azt várná, hogy Leia/Hermione végül összejön a hőssel, ehelyett Ron/Han karjaiban köt ki, akivel eddig egy szeret-nem szeret dinamikájuk volt. Újabb véletlen egyezés.

Aztán gondolkodni kezdtem. Chewbacca – Hagrid, Obi van Kenobi – Dumbledore, természetesen Palpatine – Voldemort, és végül Darth Vader – Severus Snape. (Bocs, Perselus Piton, valamitől így magyarra lett fordítódva.)

Ez utóbbinál kezdett érdekessé válni a dolog. Darth Vader az elején esszenciálisan gonosz, még a ruhája is tiszta fekete, végül pedig kiderül, hogy ő Luke apja (spoiler alert! :D – gy.k: Darth Vader = Dark Father, vagyis sötét apa). És a végén ő az, aki elpusztítja a császárt, vagyis jó útra tér. Snape ugyan nem Harry apja, de majdnem. Ketten versengtek Lily Evans szívéért, Severus Snape és James Potter, és ha Lily Severust választja, ő lett volna Harry apja! És vegytiszta gonoszként indul (a filmekben még a ruhája is fekete, bár ezzel nincs egyedül, de hajviselete is határozottan emlékeztet az emblematikus Vader-sisakra), de végül egyfajta apa-figurává változik Harry számára. A merengőből Harry megtudja, hogy Snape volt a titkos védelmező, akiről sosem tudhatott, mert Snape így akarta. Harry Lily Evans fia, ezért Snape bármit megtenne, hogy megvédje, hiába gyűlöli őt, mert James Potter fia is – ahogy Darth Vader is gyűlöli Luke-ot, mégis megvédi a végén.

És ha már ott tartunk, hogy Luke majdnem meghalt a császár keze által, hát Harry is majdnem meghalt Voldemort keze által. Tulajdonképpen meg is halt, de visszatért a halálból, tehát Voldemort ölési kísérlete végülis kudarcot vallott, ahogy a császáré is. Mindkét hős önként megy el a gonoszhoz szembenézni vele.

További párhuzamként Dath Vader öli meg Obi van Kenobit – Snape öli meg Dumbledore-t. Mindkét esetben azt látjuk, hogy maga a megölt mester nem látja ezt tragédiának: Kenobi figyelmezteti Vadert, hogy ha megöli, csak még hatalmasabb lesz, a másik esetben pedig maga Dumbledore parancsolja meg Snape-nek, hogy megölje. És mindkét esetben Harry/Luke lehetőséget kap, hogy a halál után még beszéljen öreg mesterével, további tanításokat kapjon tőle.

Hősünk árva. A gonosz (Voldemort/Palpatine) tette árvává, az első esetben közvetlenül, a másodikban azzal, hogy elvette tőle az apját és átformálta Dath Vaderré, az anyja pedig belehalt az efölötti bánatba. (Ezt a mozzanatát a történetnek nem sikerült igazán hitelesen ábrázolni a 3./6. epizódban, nem is beszélve a következetlenségről, hiszen a 6./3. epizódban Leia azt mondja, hogy emlékszik az anyjára egy kicsit. A szülőszobáról?) Szóval az árva hőst, aki rokonoknál lett elhelyezve (ahol ő nem szereti az ottani életét), a megfelelő korban egy mentor veszi szárnyai alá és viszi el magával, bizonyos Albus Kenobi, és tanítgatja neki mágikus képességei felfedezését és kibontakoztatását. Mert hiszen itt arról van szó, a S/W hiába sci-fi univerzum hivatalosan, az Erő működésére soha nem próbál valami pszeudotudományos rizsát előadni – ahogy a fénykardéra sem, legalább valami Star Trek piller-filler szintjén. Tehát a fénykard is mágia, varázslat, tulajdonképpen egy varázspálca. A fénykard egy rövid markolat, amiből működtetéskor egy fénypenge bújik elő. A varázspálca egy rövid bot, amiből működtetéskor fények villódznak elő. És párbajoznak vele, mindkét történetben.

Sokan észrevették a Harry Potter név áthallását a helikopter szóval. Harrypotter – Helikopter. Helikopter – Sky Walker. Pilóta. Repülés. Harry maga is repked, virtuóz módon, de nem az apja szintjén, aki profi, híres és gazdag Quidditchjátékos volt, Luke apja pedig úgy van beállítva, mint a galaxis legjobb pilótája. Han Solo is pilóta – Ront is látjuk repkedni. Leia? Ő nem pilótáskodik, Hermione életében a seprűnek nemigen jut fontos szerep. Csillagok háborújától függetlenül is visszatérő alapmotívum a Harry Potter világban a repülés. Voldemort jelentése: repülő halál. Dumbledore jelentése: dongó. (Repülő állat. Lehet, hogy Rowling eredeti szándéka az volt, hogy Dumbledore-ból is seprűvirtuózt csinál, de aztán más irányba vitte a karaktert, véletlenül tartva a párhuzamot Kenobival, aki utálja a repülést, bár ez már csak az új filmekben derül ki.)

Azt hiszem, ez kezdetnek elég kiragadott példát ad, hogy észrevehessük a mintát, a tudatalatti rezonanciát a két történet között. És azt hiszem, a saját korosztályomból (mai 30-as, 40-esek) azért kattantak rá annyian a Harry Potter-történetekre, mert tudat alatt a gyerekkori Csillagok Háborúja (khúúú... phaaaa...) élményeket idézte fel. Megkockáztatám, hogy a Gyűrűk urával való párhuzamokat (amiből egyébként nincs ennyi) elterelésként, lefedésként hangoztatták annyira.

Természetesen nincs szükség arra, hogy a Lucasfilmnél a csillagok háborogjanak emiatt, hiszen mielőtt ez megtörténne, George Lucas is elmesélhetné, hogyan koppintotta a Csillagok Háborúját a Dűnéről...

Lassan átmegyek hoax-busterbe...

"Kedves Emberek !!?
A Pilis-Dobogókői Szív-csakrára egy döbbenetes épületegyüttest terveznek: üvegpalotát, luxusszállót és hatalmas erdőirtásokat a gigantikus betonparkolóknak - mindez az élő Föld Szívcsakrájának tiszta áramlását teljesen felborít?a?ná és blokkolná, ami végzetes lenne, nemcsak a Magyarságnak, de az egész emberiségnek is!!!
Fel kell lépnünk Dobogókő megmentéséért!!! Soha ekkora szükség nem volt az össz-magyarság egységére!"

Kedves Emberek !!
 
Önöket tévútra vezetik. Öt évvel ugyanilyen riadót fújtak a hamis próféták és az új messiások, de már akkor sem volt semmi alapja. A képviselő-testület 2009. június 25-én, 69/2009. számú határozatával (mellékelve) az elkészült tanulmányterv megvalósítását nem támogatta. Ezt a határozatát azóta sem változtatta meg.
Az össz-magyarság egységét nem hazugságokkal kell megteremteni, ez nem magyar jellegzetesség.
Szívesen vesszük segítségüket Dobogókő rendjének és tisztaságának fenntartásában.
Kérem tájékoztassa erről barátait!
 
Üdvözlettel:
 
Lendvai József
polgármester
 
Pilisszentkereszt Község Önkormányzata

Terjed az Interneten egy okosság, mely szerint a kullancseltávolítás leghatékonyabb módja, ha nedves gyufafejjel dörzsöljük a bőrfelületet (bocsánat, a hámfelületet) - a foszfor ugyanis annyira vonzza az állatot, hogy magától kibújik a testből.

Ezt tegnap volt alkalmam ellenőrizni, miután tegnapelőtt fölművelés közben (illetve földművelés szüneteiben a fűben heverészve) sikerült három kullancsot is összeszednem. A hoaxmeter eredménye:

A kullancsokat egyáltalán nem érdekelte a foszfor, meg se moccantak. Ettől függetlenül mindhármat sikerült egy darabban kiszedni. A kullancseltávolítás titka, hogy nem az állatot kell megfogni, hanem mellette a bőrt kell csipesszel olyan erővel összenyomni, hogy a kullancs magától kipréselődjön. (Hasonlóan a szálka eltávolításához.)

A lyme-kór pedig egy jól működő immunrendszer esetében magától és tünetmentesen gyógyul, tehát ne higgyünk az óriásplakátnak. (Aki fél a betegségtől, az nyilván nagyobb eséllyel betegszik meg, ez a hirdetés egyetlen célja.)