Az emberek általában irtóznak a rovaroktól.
És egyáltalán, az ízeltlábúaktól. Hogy ez miért van így, az érdekes kérdés, ha valakinek van akár materialista-evolucionista, akár magasabb szintű elmélete a dologgal kapcsolatban, halljuk. Most nem ez a téma, hanem a kivételek a szabály alól. Néhány rovarral az emberek szívesen, sőt, a dolgoktól ijedezni jobban hajlamos gyerekek különösen szívesen érintkeznek fizikailag. Gyermekkorunk két kedvence: a katica és a szöcske.
Mai gyerekek esetében formális, kézrázásos bemutatásra van szükség ennél a két rovarnál, ha esetleg egymásba botlanak, mármint a gyerek meg a rovar. A mi gyerekkorunkban akármerre jártunk a természetben, minden lépésünknél rajokban ugráltak fel előlünk a fűből a szöcskék, és ugyan ki ne mentett volna a Balatonból noé gumimatracán tucatjával katicákat?
Hova lett ez a két "kedves", és rendkívül hasznos rovarfaj? (Egyébként "káros" rovarfajok nem léteznek, a szúnyogok nélkül sem maradnánk életben sokáig.) A válasz, úgy tűnik az, hogy az Irányítók valamiért (dehát tulajdonképpen tudjuk is, miért) hadat üzentek a rovarvilágnak, és ez bizonyos rovarokat jobban érint, mint másokat. Elsősorban azokat, amelyek a növények, különösen a fák leveleivel gyakran érintkeznek.
Olyan rovarirtó szereket hoztak forgalomba ugyanis a növények kártevői ellen, amelyeket vízben feloldva a talajra kell önteni, a növények felszívják azt, és a hatóanyag, egy idegméreg, belekerül a levelek szöveteibe. A növényeknek nincsenek idegsejtjeik, ezért rájuk ártalmatlan a szer, azonban ha egy rovar eszik a leveléből, elpusztul. Az más kérdés, hogy természetesen az egyéb növényevő élőlényeknek is árt a hatóanyag, így nekünk is, ám a nagyobb, jobban strukturált, bonyolultabb önvédelmi rendszerrel rendelkező lényekre nincs olyan vészes hatással a szer.
Csakhogy. Mindenki, aki valaha tartott szobanövényt, tudja, hogy a növények izzadnak, leveleiken apró vízcseppek jelennek meg. A rovarok egy része ezekkel a cseppekkel oltja szomját. Nem csak a növényen élősködő, szemmel nem látható apró lények, hanem a velük táplálkozó, a mi szempontunkból rendkívül hasznos lények is, pl. a katicabogár. Ha pedig a levél tartalmazza a hatóanyagot, akkor a belőle kiizzadt vízcsepp is.
A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy egy, a katicáknál is sokkal "fontosabb" (számunkra) faj érintve van: a méhek. Ha egy ország, vagy egész kontinens méhállománya kipusztul, azt az országot/kontinenst bizony éhínség fenyegeti. Én pedig már jó tíz évvel ezelőtt számoltam azzal, hogy valószínűleg a tízes évek közepén az éhínség a "harmadik világ" problémájából globális problémává fog növekedni. Eszméletlen élelmiszerárakra lehet számítani néhány éven belül, és nem biztos, hogy a saját föld vásárlása és élelmiszer-önellátás kialakítása válasz lehet a problémára. Ha nincs, aki beporozza a növényeket, ugye... Ha termelni kezdünk, érdemes a megtermelt élelmiszermennyiség legalább felét, de inkább 2/3-át olyan növényekre alapozni, amelyek nem igényelnek beporzást a terméshez.
És akkor a földigiliszták pusztulásáról még nem is beszéltünk...
Ahogy már négy éve leírtam, és szomorúan mondom, hogy naugye, az Irányítók úgy haza akarják vágni ezt a bolygót, mielőtt távoznak az emberiség őket támogató felével, hogy fizikai módszerekkel valószínűleg nem fogjuk tudni megtisztítani, csak "mágiával". Ahogy a Tiszával is tettük annak idején, mikor a románok megmérgezték (szerintem szándékosan). Kiálltak a szakik a kamera elé, és 30-50 évről beszéltek, a legoptimistábbak húszról, ennyi idő kell, míg a Tiszában újra élet nyomai megtalálhatóak lesznek. Aztán mentek a nagy együtt imádkozások, együtt meditálások, és amikor újra megjelent az élet a folyóban, érdekes módon senkit nem szólaltattak meg a tévében, hogy ugyan magyarázza már meg. Lapítottak. Ennyi. Rendbe kell hozni a dolgokat, tenni kell, nem panaszkodni, ahogy a tavalyelőtti előadásom végefelé mondtam. És akkor nem tudnak mást tenni, mint lapítani.
Kötelező olvasmány a témában: Frank Herbert: A zöld agy (The Green Brain, 1963)
Kötelező film a témában, más irányból: Mike Judge: Idiokrácia (aka. "A hülyék paradicsoma" - Idiocracy, 2006)
