Jeleztem, hogy fogok írni egy pár sort az Autokrácia utómunkája kapcsán, hát most van rá időm, megteszem. Ha valaki, aki videószerkesztéssel foglalkozik, megtalálja a Google segítségével ezt a bejegyzést, hasznos infókhoz juthat, hogy egy „profi” igényszint és terhelés mellett hogyan muzsikáltak az eszközök.

A felvételek egy Canon digitális géppel készültek (pontos típust majd akkor írok, ha a Canon szponzorál minket... :), 1080p25 formátumban, egylencsés objektívekkel. A kép filmszerűségét az adja, hogy ezekben az új Canon fényképezőgépekben a CCD (a képszenzor) mérete nagyjából hasonlít egy Super35-ös képkockához, szemben a régi gépekkel, amikben profi gép esetében 1/3 inch a képátló, amatőr gép esetében csak 1/6. A Super35 azt jelenti, hogy silent gate 3perf pulldown – ugye most már értitek? :)) A 35 arra vonatkozik, hogy 35 mm-es filmre fényképezünk, a silent gate azt jelenti, hogy nincs hely hagyva a hangsávnak, ami 24 mm széles képkockát ad (a mozgókép esetében vertikális lehúzás van, tehát nem egymás mellé, hanem egymás alá kerülnek a képkockák), ez persze nem kompatibilis a vetítőgépekkel, úgyhogy nem lehet kontaktmásolni a felvételt, hanem Hazeltine-on kell csinálni a fénymegadást, de ennyire nem akarok szakmai részletekbe belemenni. Ma már amúgy is digitálisan intermediálják a filmeket, tehát filmszkennerrel DCI 4K formátumban beszkennelik, és általában vissza sem írják interpozitívra, hiszen a mozikban is már mindenhol digitális gépek vannak. (Bár Magyarországon tudtommal még sok helyen csak 2K-s 3DMD-s vetítőgépek vannak, tehát alig jobb a „film” felbontása, mint egy fullhd.) A 3 perorációs lehúzás azt jelenti, hogy 3 perforációt foglal el vertikálisan egy képkocka. A perforációk egészen Edison óta 4.5 milliméterenként helyezkednek el, csak az alakjuk változott azóta, tehát a silent gate 3 perf pulldown 24x13.5 mm képkockát jelent. Ha kiszámoljuk ennek az oldalarányát, csodák csodája, pont 16:9-et fogunk kapni, a szélesvásznú formátum tehát innen származik, és téves a legenda, hogy a képcső fizikai korlátjából eredt annak idején. Egyébként a régi TV formátum (4:3) az úgynevezett „Silent Edison” folyománya, ami 24x18 mm-es képkockát jelent (4 perforációs lehúzás). Az a vicces, hogy a mai napig kötelezően rá van írva a filmekre a hangsáv, és foglalja a helyet vetítésnél, pedig már réges régen a digitális hangot használják: a DTS esetében a kép és a hang közötti függőleges csíkok szolgálnak szinkronjelként, a hang pedig egy külön DVD-re van kiírva, így akár egyik országból a másikba is lehet turnéztatni a kópiákat (ezért álltak vissza a mozikban a szinkronizálásra, miután a plate-es rendszer és a DTS elterjedt). A Dolby Digital a perforációk közé van besúvasztva, az SDDS pedig a film legszélén, ahol a 135-ös kazettás negatívokon a DX kódot találjuk. A kópiákon általában mindegyik rajta van.

Ennyi magyarázat után, a lényegre visszatérve, a gép bár digitális, de a képalkotás optikai része nagyjából ugyanúgy történt, mint egy 35mm-es gép esetében, ezt még megfejeltük azzal, hogy sem varioobjektívet (ami zoomolni tud), sem adaptert/konvertert nem használtunk, a minőség tehát adva volt. (Nyilván minél több lencsén megy át a fény, annál több a diffrakció és az egyéb hiba.) Szóba sem került, hogy lerontanám a felvételeket akárcsak 720p-re.

Újabb kis kitértő, laikusok kedvéért: Mi az a 720p? A 720 azt jelenti, hogy 720 pixelsorból áll a kép, ez 16:9-es formátum esetén 1280x720 felbontást jelent, a p betű pedig azt jelenti, hogy „progresszív” kép, vagyis 25 egész képkockát fényképezünk, nem 50 felet. A régi videókamerákon egymás után exponálódtak a páros és páratlan sorok, nem egyszerre. Ezt i betűvel jelölik, úgy mint interlaced (magyarul váltottsorosnak szokták nevezni). A régi képcsövek működtek váltottsorosan, hogy kevésbé villogjanak. Ez mára értelmét vesztette, gyakorlatilag mindenki progresszív módban vesz fel, aki teheti. A DVD szabvány is már rég támogatja a progresszív mpeg2 adatfolyamokat, a DVD-re így is került rá maga a film. (Az extrák nem, mert a werk kamera interlaces felvételt tudott csak sajnos.) A p után szereplő szám értelemszerűen a másodpercenkénti képkockaszámot jelenti. Sokan arra élveznek, hogy p24-ben vesznek fel, mondván, hogy „filmszerűbb”, szerintem viszont nem, úgyhogy maradtunk a 25fps-nél, bár a gép tudott volna 24-et is. (Az új HFR őrületről csak annyit, hogy már régóta tudnak a gépek 50 fps-t. A filmes gépek is, ezt overcrankingnak hívják, így csinálják a lassított felvételeket. Vicces, hogy a Mátrix 2 végén ott van, hogy Panavison kamerákkal készült, közben meg van benne olyan lassított felvétel, amit Panavision géppel nem lehet megoldani, mert azok között nincs olyan – legalábbis akkor még nem volt –, aminek menet közben lehetne állítani a nyitásszögét. Ehhez bizony Arriflex kell, babám, írhattok a film végére, amit akartok.)

A 24 fps-sel amúgy is gond lett volna, amikor a DVD verzió készül. Apropó: ki az, aki tudja, hogy PAL DVD illetve PAL TV-adás esetén hogyan konvertálják a 24 fps-t 25-re? Sehogy, egyszerűen 25 fps-en vetítik le a filmet, így mondjuk egy 120 percet 115 perc alatt játszanak le, a hang magassága pedig majdnem egy félhanggal megemelkedik! (Bár nem tudom, lehet, hogy most már fourier transzformációval csinálják a hang gyorsítását, nem szoktam TV-t nézni.)

Szóval a film 1920x1080 felbontásban készült 25 fps-sel, ami bizony közel 52 millió pixelt jelent másodpercenként, mindezt lossless (veszteség nélküli) h264-ben, ami 30-40 megabitet jelent. (Durva belegondolni, hogy a Canon gép ezt valós időben nyomja be, bár nyilván egy cél-DSP van benne.) Hogy megint érthetőbb legyen, amit írok, a h264 egy mpeg4-es tömörítési formátum, „fejlettebb”, mint az xvid, a rég elavult, csúnya színeket produkáló divx-ről nem is beszélve. Amikor azt halljuk, hogy x264, az gyakorlatilag pontosan ugyanaz, mint a h264, csak a freeware verziója a codecnek. (A codec az a coder-decoder, tehát ami ki-betömöríti a videót.)

És itt jön be az első probléma, ugyanis a gépem 8 éves múlt, igaz, 8 évvel ezelőtt csúcs erőgépnek számított, de már jócskán eljárt felette az idő. Szó sincs róla, hogy akárcsak kitömöríteni tudna egy 40 megabites h264-et valós időben, a betömörítéskor meg kb. 1.6 képkockával birkózott meg másodpercenként, tehát órákig tartott, úgy, hogy közben nem lehetett tudni, hogy az alaplaphibás gép melyik pillanatban fog kikapcsolni vagy kékhalált produkálni. Gondolhatjátok, mekkora öröm volt ezen a gépen renderelni, tömöríteni... De nem kell találgatnotok, leírom, melyik programmal milyen tapasztalataim voltak.

Adobe Premiere ”””Pro””” CS3: sajnálom, ennek a programnak a nevében csak három időzőjellel tudom leírni a pro szócskát, ami arra utal, hogy professzionális szoftverrel van dolgunk. Senki ne higgyen nekik, tapasztalatom szerint a profi kategóriából maximum egy esküvői videó a legkomplexebb projekt, ahol hibátlanul működik ez a program, ha ennek a komplexitását meghaladjuk, igencsak meg fog gyűlni vele a bajunk. Már a Tabula Rasa klip vágásakor, amit még a régi Premiere ””Pro”” 7.0-n csináltam (egye fene, az csak két idézőjelet kap, jóval kevesebb bug volt benne), meghaladtam a program kapacitását, és különféle hibajelenségeket produkált a vágás közben, a rederelésről aztán ne is beszéljünk: szó szerint képkockánként kellett kiimádkozni belőle a klipet, 5-6 összeomlással, végül VirtualDubbal fűztem össze a majdnem 6000 bmp-t.

A 7.0 még ki se írta, hogy mi a baja, csak annyit írt ki, hogy „Error compiling movie. Unknown error.” Erről csak annyit, hogy engem úgy hajítottak volna ki a programozás érettségiről, ha egy ilyen felhasználónak szóló hibaüzenetet beleírok a vizsgaprogramba, hogy kapásból mehettem volna segédmunkásnak, nem kellett volna 8 évet várnom, hogy ez a csodálatos változás a karrieremben bekövetkezzen...

A CS3 legalább méltóztat kiírni, hogy a programnak túl kevés a memória, és az a baj. Fórumokon is mindenhol azt írják, hogy ehhez bizony 8 giga ram kell, komám... Nem hibáztatom az Adobe céget azért, hogy a gépem elavult, nem várok csodákat, ha 8 giga a ram-igény, hát 8 giga, mindössze azt furcsállom, hogy a 2.5 giga ramnak a felét sem használja a program a Task Manager szerint, mikor ilyenkor összeomlik. Hogy a meglevő file-ba folytassa a renderelést a következő újraindításkor, az álmunkban sem jusson az eszünkbe!

Dióhéjban azok a további hibák, amiket már a 7.0-n is tapasztaltam (és persze mind ott vannak a CS3-ban is): lefagynak szűrök vágás közben, illetve nem csinálnak semmit, egy az egyben a bemenetüket adják vissza. Ez a ki és bekapcsolásuktól általában elmúlik, súlyosabb esetben (ha már több megás a project file) elég a projectet bezárni és újra megnyitni. Súlyosabb baj, hogy bizonyos szűrők egymáshoz illesztésétől a kép elcsúszik jobbra-felfele 20 pixelt, és ez bizony a renderelt videóban is így van. (De 7.0-n legalább a preview és a renderelt végső videó mindig egyezett!) Van olyan, hogy nem hibaüzenettel leáll a renderelésnél, hanem csak simán összeomlik, vagy ritkábban lefagy a program, ezeket egyébként vágás közben is produkálja néha, nem csak rendereléskor. Ha a renderelésnél a képkockaszámláló megáll, mindenképpen várjunk legalább 30 másodpercet, még akkor is, ha a program a Windows szerint „nem válaszol”, sokszor megindul egy idő után!

Ezekhez a hibákhoz jött a CS3 esetében egy újabb rémálom: a hibás renderelés. Mikor látszólag végigmegy a renderelés, azonban az elkészített file hibás: „lassított felvétellé” változnak képek, vagy egy képkocka ismétlődik másodperceken át, vagy főleg állóképek, címek nem jelennek meg, feketeség látszik helyettük. Úgy tapasztaltam, ennek kisebb az esélye, ha renderelés előtt újraindítjuk a programot, sőt, a kevés memória miatti elszállás is nehezebben fordul elő. (Ha aktív szerkesztés után megnézzük a használt memóriát, értelemszerűen sokkal több, mint egy frissen betöltött project esetében, a program bűne csak annyi, hogy „ül a ramon”, tehát a vágáskor lefoglalt memória rendereléskor nem szabadul fel. Renderelés közben is folyamatosan hízik a használt memória mérete, ez okozza az összeomlást.)

A dolgot tovább súlyosbította (ez már nem a program hibája), hogy a gépem természetesen az 1.4. gigabites fullhd-s dibet (tömörítetlen avi) nem tudta lejátszani, tehát 1-2 óra tömörítés után derült ki, hogy lehet a renderelt jelenetet kukába dobni, és elölről kezdeni! Azért is tömörítetlenül szedtem ki a programból mindent, mert a beépített codecjei gagyik, az ffdshow szebb h264-et, a tmpegenc pedig sokkal szebb mpeg2-t csinált. (Az mpeg2 az a tömörítési forma, amivel a DVD-re kell írni a képet.) A külső kodekekkel pedig egyszerűen fagy a program, el sem kezdődik a renderelés.

Az életemet tovább bonyolította, hogy mivel a fullhd-s nyersanyaggal a gépem nem tudott megbirkózni, lekonvertáltam 480x270-es felbontásra, és így IS betöltöttem a Premierbe, két egymás alatti sávon egyszerre csinálva minden műveletet a hd-s és a „preview” példánnyal, miközben csak a preview volt bekapcsolva, majd rendereléskor váltottam: kikapcsoltam a previewet és bekapcsoltam a fullhd-t. Legalább annyira intelligens van ez a program szerencsére, hogy a kikapcsolt videósávokban található file-okat nem piszkálja preview közben. (Vágási műveleteknél sajnos igen.)

Hogy végezetül még valami pozitívat is írjak a programról: teljesen szabadon állítható, hogy milyen felbontású legyen a project, nincsenek megkötések, így pl. egy egyszerűbb képszerkesztő programként is lehet használni. A DVD borító is Premiere-rel készült.

VirtualDub: ez a program szó szerint életmentő minden videószerkesztéssel foglalkozó ember számára. Korábban hibátlannak bizonyult, de most, hogy heavy duty terhelésnek vetettem alá, bizony találkoztam pár buggal. A legidegesítőbb szokása, hogy ha teljesen egyforma adatformátumú videókat akarunk összefűzni, akkor teljesen önkényes, hogy erre hajlandó-e vagy sem – még akkor is, ha a saját kimenetéről van szó! A premiereből kijövő dibeket viszont következetesen nem volt hajlandó össszefűzni (opaque codec data hibaüzenettel), ezért aztán az első jelenetet is pl. bmp szekvenciaként kellett 3 menetben exportálnom. Az idióta Premiere természetesen a képkockákat a vágófelületen 0-tól számolja, a bmp-k számai viszont csak 1-gyel tudnak kezdődni, függetlenül attól, hogy a szekvencián belül honnan indítjuk a renderelést – szerencsére a Total Commander multi rename toolja megmentett. Amikor h264 avi fileokat akartam VirtualDubbal összefűzni, látszólag megtörtént, de a végeredmény egy elkenődött kép lett, olyan, mintha a keyframe hiányozna. A program összes verzióját végigpróbálgattam (beleértve a virtualdubmodot és a nandubot is), mind ugyanazt csinálta. A Virtualdubmodnak egyébként két nagyon jó képessége van: az egyik, hogy mpeg2-es fileokat hajlandó beolvasni (bár kiírni nem), a másik, hogy több hangsávot lehet egy videó alá tenni.

Megjegyezném érdekes egyébként, hogy mindenki azt állítja, hogy a h264 adatfolyam „nem kompatibilis” az avi containerrel, és mkv-ba vagy quicktime mov-ba szokták tenni. Ennek ellenére a VirtualDub simán produkálja a h264 avit, és az összes lejátszóprogram, de még az asztali lejátszók közül az, amelyik tud h264-et, és az egyébként elég finnyás YouTube is simán megeszi. Soha a neten egyetlen egy h264 avit ennek ellenére nem látok, ezeket kizárólag én produkálom a Földön, úgy látszik. :) Az Autokrácia is h264 aviban ment fel a YouTube-ra.

A VirtualDubnak van egyébként a legszebb átméretezőszűrője, amit valaha láttam. A 2012 Blog gombjai is azzal lettek beméretezve.

Kezdőknek vigyázat: a VirtualDubnak nincsenek beépített codecjei, úgyhogy azokat külön fel kell rakni a gépre. Codec Pakkok szinte mindig „túlcodecelik” a gépet és különböző hibajelenségeket okoznak, helyettük inkább az FFDShow-t ajánlom, ez egy univerzális codec, ami mindenféle formátumot ki- és betömörít. Figyelem: az, hogy egy xvid-et le tudsz játszani, nem jelenti azt feltétlenül, hogy a VirtualDub is meg tudja nyitni! A lejátszók úgynevezett directshow filtereket használnak, ezeket szokás pongyolán codecnek nevezni, de nem azok! Ezek nem tömörítik ki a képet teljesen RGB-ig, hanem egy ún. YUV colorspace-t adnak át a videókártyának, a videószerkesztő programok nem tudnak mit kezdeni velük!

TMpegEnc: ezzel sok tapasztalatom nincs, úgyhogy nem tudok a bugosságáról nyilatkozni. Gyönyörű mpeg2-t csinál, alig lehet a 720p-től megkülönböztetni, pedig ugye a DVD verzió formátuma 576p volt (ami 720x576 anamorf képet jelent). Annyit észleltem, hogy az általa készített mpeg2-t a lejátszóprogramok fele olyan hosszúnak hiszik, mint amilyen, ez orvosolható, ha visszatöltjük bele az mpg vagy m2v filet, és újratömörítés nélkül kiíratjuk vele. Összefoglalva, a TmpegEnc az mpeg2-re, ami a VirtualDub mpeg4-re (pl. xvid, 264), illetve mpeg1-re (DVSD avi, ez jön ki a kisebb SD kamerákból, amik szalagosak vagy DVD-sek).

SONY DVD Architect Pro: Találós kérdés: mi a legnehezebb része a DVD Masteringnek?

Megtalálni rá az alkalmas programot.

Mint a tüzérek, akik először fölé, majd alá céloznak próbából, a Xilisoft otthoni használatra készült amatőr játékszerétől indultam el, majd belőttem a skála másik végét is a Scenarist nevű ipari program próbaverziójával, amivel a Hollywoodi filmek több millió példányban eladott lemezei készülnek. Aztán utánaolvastam egy kicsit a neten, és kiderült, hogy a Scenarist ugyan mindent tud, de a kezelését alapfokon megtanulni 3 hónap. A scenarist technician egy külön szakma Hollywoodban. Engem pedig szorított az idő, úgyhogy nem álltam neki kiképezni magam scenarist techniciannak is kb. 6. szakmaként. (Programozó, író, kereskedő, fotólabor technikus, szobafestő, filmrendező... Nem is hatodik, hetedik lett volna már.) A Premiere-hez tartozó, azzal összeintegrálható Encore fel sem ment a gépemre, az installálás elején egy idióta, értelmetlen hibaüzenettel leállt. Ennyit erről. Amit a DVD Masteringgel foglalkozó emberek leginkább dicsőítettek a neten, a DVD Maestro, ami egy rohadt régi, múlt évezredbeli (ennél fogva mai gépeken szerény erőforrásigényű) program, de a mai napig használják, annyira bevált. A Premiere által kiírt mpeg2-t viszont nem ette meg, úgyhogy sutba lett dobva. (Akkor még a TmpegEnc-et nem fedeztem fel, mire arra sor került, addigra már megtaláltam a nyerőt az Architect személyében.)

A SONY-val kapcsolatban előítéleteim voltak, videós körökben sok rosszat hallottam a Vegasról, viszont, egye fene, kipróbáltam a hozzá tartozó Mastering programot. Óriási kellemes csalódás volt, mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a programot, kezdő amatőrtől a profi filmesig. Pont ez az erénye: egy codecekhez, zöld, narancs és kék könyvekhez mit sem értő 8 éves gyerek az egérrel simán behúzgálja a DVD elemeit, megkattingatja magának a menüt, és kész. Ugyanakkor nincsenek benne olyan limitek, mint a Xilisoftban, ha megvan a megfelelő hozzáértés, gyakorlatilag bármit meg lehet csinálni benne, nem próbálja a technikai részleteket elrejteni a felhasználó elől, hogy a behúzgált elemekből hogyan csinálja meg a DVD-t, tehát egészen finoman optimalizálni lehet a dolgokat. 2 lehetőség van ugye: vagy másik programmal készítjük el számára a DVD szabványnak megfelelő mpeg2-es videót, vagy vele készíttetjük el. Ha belehúzunk egy videót, ha az megfelel a szabványnak, kiírja, hogy recompression: no. Természetesen ezt át lehet állítani yes-re és erőltetni az újratömörítését, de nyilván tök értelmetlen, kivéve a hang esetében: ha tömörítetlen 48 KHz „PCM” hangot húzunk bele, az az eredeti DVD szabványnak megfelel, tehát ki fogja írni, hogy recompression: no. Nyilván ennek ellenére érdemes AC3-ra tömöríttetni vele, hogy kevesebb helyet foglaljon a lemezen. Az a képnyszerképzet, hogy egy DVD-re 120 perc fér rá, még a „PCM” hangos lemezek idejéből származik, ahol aránytalanul sok helyet foglalt a hang a tömörített kép mellett. AC3 192kbit hanggal akár 4 óra is ráfér egy lemezre, persze ez az mpeg2 képtömörítés bitrátáján is múlik. (6 megabitnél nagyobbat nem érdemes beállítani, bármennyi hely is van a lemezen, mert a gagyibb lejátszók nem fogják rendesen vinni.)

Az Architectre visszatérve, ha nem kompatibilis a videó a DVD szabvánnyal, érthetően elmagyarázza a program, hogy miért nem. Vigyázat: kétféle DVD formátum is létezik, nem csak 720, hanem 704 pixel széles is lehet a videó! Ha a nyersanyagunk 704-es, akkor 704-es projektet kell létrehozni, ha 720-as, akkor 720-ast, különben mindig recompress: yes lesz! Azt, hogy az Architectnek milyen az mpeg2 codecje, illetve az átméretező szűrője, nem tudom megmondani, mert nem használtam. A menü, a film, a DVD extra, minden TmpegEnc által lett betömörítve. Hogy szép legyen a menü a gagyi lejátszókon is, két dologra érdemes odafigyelni: egyrészt ezeken a loop pontot elérve gyakran megakad egy pillanatra a kép és a hang, másrészt ha maszkot teszünk egy gombra, az némelyik gépen elcsúszik pár pixellel, úgyhogy ne apelláljunk arra, hogy feltétlenül pontosan fogja fedni a maszk a képet! Ezért lett a DVD menüben végül nagy üres mező megadva maszkként, és nem a betűk sárgulnak be! Legjobban nagy üres mezővel járunk, illetve olyan maszk grafikával, amelyik lazán körülveszi a feliratot, így észre se lehet venni, ha egy kicsit elcsúszik. A DVD menüt egyébként nem az Architecttel szerkesztettem össze, az ilyen irányú képességei nyilván korlátozottabbak, mint egy videószerkesztő programnak, tehát a menü Premiere-ben készült, majd TmpegEnc-cel lett betömörítve, mint már említettem. Vigyázat: ha akármit is módosítunk a behúzott videót, akárcsak ráteszünk egy gombot (grafikailag értve, nem script szintjén), értelemszerűen újra kell tömörítenie a programnak az egészet!

Egyetlen nagyon hasznos funkció hiányzik a programból, amit talán túlzás is lenne kérni – nem is találok a neten olyan programot, ami ilyet tudna. Ez pedig a reverse engineering, vagyis a fordítottja annak, amit az Architect csinál: egy ilyen programba betöltve egy iso filet, szétbontja azt, és megjelennek a DVD elemei, mpeg2 szekvenciák, hangsávok, gomb objektumok tulajdonságai, scriptek, stb. Tud valaki ilyen programról?

Stomper: ez egy marha régi dob- és hangeffektus szintetizátor, nekem bevált. Elsősorban olyan embernek érdemes hozzányúlni, aki a hangszintézis matematikai alapjaival nagyjából tisztában van. Kicsit nehézkes a kezelése, a különböző oszcillátorok és szűrők mindenáron külön füleken vannak, nem tudja az ember az összes paramétert kiteríteni egy nagy képernyőn, hanem egy rohadt kis dobozban kell molyolni. Mindazonáltal el fogom küldeni az angol verzió linkjét a program készítőjének.

Media Player Classic: Mindenkinek ajánlom ezt a programot, nem csak videószerkesztéshez monitornak, de hétköznapi filmlejátszásainkhoz is. Kinézetre pont olyan, mint a Windows 98 médialejátszója volt, ugyanakkor viszont rengeteg plusz hasznos funkció van benne (és semmi fölösleges csicsa meg reklám, amikkel az új media playerek tele vannak). A Space a start-stop gomb, nem pedig CTRL+P vagy egyéb idiótaság, az egér görgője a hangerőt szabályozza, a B a „főnök” gomb (leállítja a lejátszást és minimalizálja az ablakot, életmentő volt, mikor a laptopboltban pont bejött a szervizelésre ott hagyott gép tulajdonosa, épp akkor, amikor az ő gépét „csontoztuk”...), Esc-re is leáll és kilép teljes képernyőről, CTRL+1/2/3/4: 50% ablakméret, 100% ablakméret, 200% ablakméret, optimális ablakméret, a videó a keypaddal nyújtható, ctrl-t is hozzányomva mozgatható, stb, stb. Ha egy néma avi mellett talál egy ugyanolyan nevű wav-ot, automatikusan beteszi hangsávnak, videókamera capture funkciója is van (az egyetlen program, amelyik valós időben a hangkártya által felvett hangot összerakja a kamerából kijövő képpel, és ha akarjuk, anélkül írja ki file-ba, hogy kitömörítené – enélkül nem is tudom, hogy tartottam volna meg a Mátrixos előadásomat...)

Nero Wave Editor: egy tök kezdetleges egysávos hangszerkesztő program, ami a Nero része, gyakorlatilag a DVD írók felének a vásárlása esetén megdobják vele az embert. Ennek ellenére visszhangból is, kompresszorból is szebb, természetesebb hatású van benne, mint a Premiere-ben. A Stereo Processor szűrője pedig teljesen hiányzik a Premiere-ből, részben ezzel álsztereósítottam az 5. jelenet beszélgetését a két szereplő közt. (Másrészt pedig manuálisan, 10-15-20% balace-okat tettem rájuk Premiere-ben, hogy úgy tűnjön, mintha arról szólna a hang, amerre a hang forrása van a kamerához képest, mindezt gyakran keyframe-ek közti interpolációkkal kicsalva, mert hiszen a kép vált, miközben egy szereplő beszél.)

Összességében iszonyat erőfeszítés volt az egészet összehozni, aminek jelentős részét a Premiere hibáinak köszönhetem. Nem kellene nekem nagyobb tudású program, csak olyan, amelyik működik. A Premiere-ben lévő szűrők nagyrésze úgyis kuka, mert olyan effekteket produkálnak, mint amilyeneket a ’90-es évek helyi kábeltévé szolgáltatóinak a saját műsoraiban láthattunk. Legközelebb lesz annyi eszem, hogy kiszervezem valakinek a vágást. Nem véletlen, hogy Hollywoodban kizárólag Avid Express Pro-val dolgoznak, nem nyúlnak semmi máshoz a vágók. Ez viszont egy több millió forintos ipari szoftver, a mi számunkra elérhetetlen. (Még illegálisan letölteni sincs értelme, mert a hardverkulcsként is funkcionáló kezelőpultja nélkül nem használható.)