"A karácsonyfa-állítás szokása Skandináviából származik" - írja a magyar wikipédia.
Ne higgyünk el mindent, amit olvasunk... (főleg, ha a magyar wikipédián olvassuk...) Az angol wikipédia már így nyilatkozik: "The origin of the Christmas tree is obscured by uncertainties of oral histories of pre-literate European cultures." - éljen, egy lépéssel közelebb az igazsághoz. (Bár nem tudom, a "pre-literate culture" az milyen, az írásbeliség egyidős az emberiséggel, legfeljebb a telepes kultúrák megjelenése előtt nem használtak olyan médiumot, ami fennmaradt volna évezredekig, hogy a történészek berakhassák a múzeumba.) A skandinávos sztorit nem tudom, honnan vették, a karácsonyfáról a legelső írott feljegyzés a XV. századi Németországból származik. De a magyarországi "tudományos" elittől megszokhattuk, hogy amire nincs elégséges forrás, azt fantáziával pótolják ki.
Most természetesen az következne, hogy mint a legtöbb kulturális értéket, ezt is a magyarok hozták be Európába. Azonban a történet szerencsére nem ilyen egyszerű.
Az ősmagyar hagyományban a fenyőfa ugyanis egyike az ún. "istenfáknak", amit természetesen lehet úgy értelmezni, hogy a pogány természetimádó magyarok a fákat imádták istenként, de minthogy ismerjük"az isten fája" kifejezést, tudjuk, hogy ez nem igaz. Az istenfák szent fák voltak, melyeket tilos volt kivágni. Ezek között is különleges helyet foglal el a fenyőfa, mint fény(lő)fa, az örök fény fája. Így kapcsolódik nagykarácsonyhoz, a fény születésének ünnepéhez. (Aki az "örök fény" és a "fény születése" kifejezések között feloldhatatlan ellentétet lát, az olvassa el/hallgassa meg/nézze meg a Pelikánmadár című magyar népmesét. Ha még mindig nem megy, gyújtson meg egy gyertyát, hagyja égni sokáig, majd egy idő után kezdjen vele meggyújtani más gyertyákat sorban, addig, amíg nem érti meg. Ha a gyertyák elfogytak és még mindig nem érti, mehet Borgnak, menthetetlen.)
A régi szkíta finnugor szokás az volt, hogy nagykarácsonykor egy kis darab fenyőágat vágtak le, azt a jurta bejárata fölött rögzítették, almával, dióval díszítették. Ezt a szokást vették át nagyonfejlett nyugati szomszédaink. A városok lakói azonban érthető okokból nehezebben jutottak fákhoz, ezért okos emberek házhoz hozták nekik: ezzel kezdődött a fenyők kivágása, melyeket a városba szállítottak, és az emberek egy-egy ágat vásároltak róluk. A németeknek persze semeddig sem tartott ebből is versenyt csinálni: kinek van nagyobb és szebb fenyőága. Utóbbiból keletkezett a karácsonyfadíszítés szokása, a fenyőágak jelentés nélküli, üres giccsekkel való teleaggatása, előbbi pedig hamarosan oda vezetett, hogy a módosabb polgárok egész fákat vettek meg a piacon, ami igencsak fellendítette a fenyőüzletet. Így hamarosan már nem fenyőágakat, hanem fenyőfákat árultak.
Az istenfák halomra irtásának őrülete a szintén német ajkú osztrákokra csak a XIX. században terjedt át (hiába, mindig normálisabbak voltak, mint a németek, csak azok a Habsburg uralkodóik ne lettek volna), ekkor már Franciországban, Angliában, Dániában, stb. is elterjedt szokás volt (tehát gyakorlatilag az egész germán világban). Magyarországon a XIX. század második felében kezdtek először karácsonyfákat állítani, persze elsősorban az akkor már egyre erőteljesebb butításnak alávetett városi polgárság körében. Vidéken csak a XX. században jelent meg, és az '50-es évektől kezdett általánossá válni.
A kivágott karácsonyfát tehát a kutatók tévesen próbálják azonosítani az ókori rituális faáldozatokkal, melyek szimbolikus "emberáldozatok" voltak. Ezt a szokást ugyanúgy a profit szent intézménye szülte, mint az anyák napi virágot vagy a piros ruhás mikulást.
