HTML

A blogger neve: ...

Friss topikok

Címkék

13 (1) 2010 (1) Ákos (1) borg (1) cameron (1) Chase (1) Csillagok Háborúja (1) Cuddy (1) disney (1) download (1) Dűne (1) dvd (1) dvdrip (1) film (1) filmezés (1) filmrendezés (1) Flynn (1) Foreman (1) forgatás (1) Frank Herbert (1) George Lucas (1) hangszerkesztés (1) Harry Potter (1) házi (1) House (1) Imája (1) J. K. Rowling (1) katona (1) készítés (1) Kétfarkú (1) kórház (1) kutya (1) master (1) movie (1) part (1) rajzfilm (1) Rapunzel (1) Rasa (1) star (1) Star Wars (1) Tangled (1) Taub (1) tomcat (1) Törley (1) torrent (1) Trek (1) utómunka (1) választás (1) viccpárt (1) videó (1) videószerkesztés (1) Walt (1) Wilson (1) yang (1) yin (1) Címkefelhő

Bujdosó 4 - Marika

2016.07.04. 10:11 dangbird

Bujdosó
4. Marika

VÁRTUK, hogy gyüjjön a kanász, s véle az a Marika, reggelit kerekíteni.

Jó csipős hideg vólt, hajnalon esett az eső. A Jóska újrarakta a tüzet. A bátya csak bejelentette, hogy a csürhéből három disznyót én fogok lehajtani a falura véle, s aztán hallgatott egész reggel. Nem úgy a Jóska, jártatta a száját, fecsegett a népről, mintha tudnám, kikről van szó; ő árulta el, hogy a kanászt, aki gyün, Péternek híják s hírből sem ismeri a tréfát. A Marika meg így, a Marika úgy, mondogatta egyre – talán az ő galambja, gondoltam...

S végre meghallottuk az erdőből a csürhe hangjait, s hogy a szél arról fújt, szaguk is megelőzte őket; végre aztán feltűntek az első mangalica kanok, sebesen szedve lábukat az ismerős pihenőhelyet megpillantva, s hátuk megől jött a duruzsoló füttyögés, mély hangú ember türelmetlen pattogása:

- Cö, cö... Hö, hö! Ne te, ne... Ne, az anyád teremtésit... Hozzád súttok, ha nem megyel, bitang...

S disznyósivítás, betartotta a szavát bizonnyal, s bottal odahúzott valamelyikre.

Csengő női kacaj, s aztán mán ott is voltak, sötétzöld Hún köpenyes, alacsony, köpcös ember, kopaszon, hátul rövid varkoccsal, s kis kocsit húzva maga megett. Mellette vidám leány, vagy talán ifiasszony, bolond világ volt ez, meg nem mondtam ruhájáról senkinek, hogy házas-e. Kendő ugyan nem volt a fejin, de szoknyája, inge asszonyosan sötét színű s kevés cicomájú.

S hogy a Jóskával meglátták egymást, igen megörültek, a legény már kurjantotta is:

- Aztán lesz-e reggeli még ma, vagy éhen veszünk?

- Lesz, lesz, hoztam még pityókát is, adj isten! – De ez mán nem csak neki szólt de nékem s a bátyának is, aki bozontos szemöldöke alól, meredten figyelte az ifjak bolondozását, mintegy gondterhelten.

Amint odaértek hozzánk, a kanász, a Péter kezet rázott a Jóskával, a Marika meg még csókot is váltott véle, csak úgy orcára.

No, Bujdosó, ettől nem lettél okosabb! Dehát mit esz a fene, amint meglátsz egy fehérnépet! Ráadásul idősebb is nálad, vagy hat-hét évvel. Legyen eszed s türelmed, gyün majd neked való... Nem volt az a Marika szép se, csak kedves és takaros, ártatlan teremtés, sudár, vékony csontú, szöghajú, leányos alkat: az ilyenről megmondhassa bárki ránézésre, hogy gyermeket még nem szűlt.

A bátya felé aztán mindketten hajlongtak, a Péter meg odagyütt hozzám bemutatkozni, szúrós pillantása volt annak is, s vasmarokkal ugyancsak megszorongatta a kezem, pedig paraszt vónék, kapanyél gyúrta férfivá a markom, az a szerszámom nékem s nem billentyűzet meg érintő képernyő!

A Marikának csak felém rebbent a tekintete, de egész zavartan, s ment is vólna dólgára, de a bátya odaintette, s egyik karját felé nyújtotta, a másikat felém:

- Ez itt a János. Ez meg itt Marika. – De úgy, mintha ippeg összeadni készülne minket.

Marika ugy hajolt meg, könnyedén, ahogy előttenap a Banditól láttam.

- Én nem tudom, hogy járja – néztem zavartan a bátyára. – Hogy mikor kell így hajlongani...

- Így, a – felelt rá nevetve a Jóska. – Ahogy a Marika csinálta.

S azzal én is megpróbáltam legelőször a pusztai emberek ősi idvezlését, s a Marika is csinálta vélem isment, zavart mosollyal. Aztán ment is a dólgára, hámozni a hajmát s a pityókát.

Már jól fenn volt a Nap, mire reggeli került, s közbe a Marika meg a Jóska fecsegtek egyre, leginkább a népről. Csudáltam a Jóska képességit, hogy mindenből tréfát tudott kerekíteni. S közben, dacára annak, amit a bátya szólt tegnap, ott tébkezelt egyre, besegített a főzésbe. Közbe meg megtanúltam, hogyan a járás a közeli forráshoz, ahonnan vizet vettünk.

Az öreg nem evett vélünk most se: hát négyen űltük körül a tüzet, s nem volt se ima, se áldás, csak ettünk, mint a vadak. A Jóska a száraz kenyérből is aprított a paprikás-gombás pityókába, hát követtem a példáját, így mégis könnyebben csúszik, ha megszíjja magát a szalonna zsírjával.

Hogy ettünk, a bátya magához intette a Jóskát és a Pétert, s elparancsolta őket másfele.

- A Csobogóshoz lementek, ott van az öreg Virág, az megmondja, hol leszen a helyetek pár napig.

Elköszönés most sem volt, csak dólgukra indultak, s a Jóska még komiszan reánevetett a Marikára, amitől engem tört a frász, de miért? Hogy ez a kettő ilyen jól megérti egymást? Kutya bánja! Ilyen szörnyű az ember, hogy tudja irigyelni a más boldogságát, ha magának nem jut!

Hogy a Jóska elment, forrt csak bennem a vér, hogy közelegjek valahogy én ehhez a Marikához, bár mivégre? Tépelődni nem volt időm, az öreg rámutatott három disznóra, azok engedelmesen félreügettek a csürhétől, a botját leszúrta az erdő közepén, reátette kalapját (aminek eddig hírit se láttam):

- Őrizd a csürhét! – intette meg a furcsa bálványt, amit rögtönzött, s azzal elindultunk. A disznyó mind odahúzódott a bot köré, ott turkáltak.

Oszt nekem kellett hajtani azt a hármat, mit a faluban a mészárszékre szántunk, s ugyancsak kergetett a frász, mert nálunk erdők híján az ólas tartás járta, oszt disznyót még sose hajtottam, de restelltem bevallani azt, hisz akartam, hogy megtalálják bennem a számítást. Az öreg néha besegített, füttyigtetett két szólamban, s egyszer mondta:

- Majd megtanulod.

Amire igazán nem vélhettem, hogy a füttyre gondol, vagy a disznóhajtásra, hisz nem kellett ahhoz Táltosnak se lenni, hogy akárki meglássa: nincs benne készségem.

Én meg odafele úton azon kaptam magam rendre, hogy egyre a Marika jár a fejemben. Mit akarsz te, Bujdosó? Öreg is hozzád, nem is szép, nem is mézes, olyan kis félszeg, tartózkodó, nem néked való! Tán férjnél is van, vagy a szíve már a Jóskáé... vagy másé!

Még félúton sem hajtott a Nap a delelőre, megérkeztünk a faluba, melyet a dombtetőről láttam előző este. Új építésű volt, látszódott, sehol nyoma a régi világnak, se beton, se villanyosság, s az emberek mindenfelé ízesen-parasztosan beszéltek, miközbe boccangattak, emelgették kalapjukat a bátyának, akit látásból ismertek bizonnyal.

Megálltunk egy görbe kerítésnél, s a bátya megzörgette a kiskaput botjával.

Botjával?! Dejszen azt odahagyta az erdőbe!...

Kutya rontott elő, bőszen vakkangatott. A bátya csak mordult egyet, mire szűkölt s elhallgatott.

Erőst kopaszodó, kövérkés ember gyütt a tornácra, az a fajta, akiről valahogy izibe lerí, hogy hentes és mészáros. Amolyan városias, ujjatlan szürke, piszkos ing volt rajta, s kezit törűgette egy zsíros-véres-mocskos, valaha fehér rongyba, miközben kaput nyitott.

- Adjisten! – S kezed adott nekünk.

- Nem disznóláb! – szólt nagy hangon a bátya, majd intett, s én befelé tereltem a három jószágot esetlenkedve. Az egyik mindenáron homlokegyenest haza kívánt szaladni, a bátya fittyentett utána, amire kezesen beügetett vesztőhelyire.

- Ennek a háromnak vólna itt fekvőbeteg-kezelés – szólt az öreg. – Mikorra vólna jó?

- Holnapon hajnallal nekiállhatok, estére kész, ha áthívok pár embert, ugye nem bánod?

- Má mire bánnám?

- Hát hogy meg kell vendégleni őket.

- Három ekkora mangalicából csak jut... Különben ne siess, eltelik két-három nap, mire szekeret tudok küldeni... Sajnos visszafele már nem jőnek saját lábon...

Amire nevettünk.

- Hallod-e! – szólt hátra a mészáros asszonyának, aki előjött a hátsó kertből. – Holnap a Fenséges Király vendégei vagyunk disznyótorra!

- Összeütöm úgy, megnyalod a lábad ujját is! – nevetgélt. – Ezeknek a disznyóknak olyan ízük van, bátyám... Miféle bűbájt űztök vélük...

- Kint vesznek egész nap az erdőn! – feleltem rá. - Eszik, amire kedvük támad, dagonyáznak, vígan vannak.

- Te vagy az egyik kanász? – kérdezte a mészáros. – Még nem láttalak...

- Nem vagyok én még senki se! – feleltem rá. – Tegnap óta szolgálok a bátyának...

- Na öcsém, megfogtad az Isten lábát! – így az, s megfürkészte arcomat, de nem tudtam mindebből eldönteni, hogy gúnyosan mondja-e avagy elismerően.

Az öreg meg közben odalépett a disznyókhoz s azt mormogta:

- Köszönjük, hogy éltetek s hogy halálra adjátok magatokat értünk! Véreteket, csürhéteket tisztességgel gondozzuk, tovább éltetjük – s visszavárunk benneteket es!

Egy pillanat csendben álltunk, s az egyik disznyó visított egy furcsát, nem panaszosat vagy éheset, hanem olyan hangnembe, mit még sose hallottam.

S hogy azután nem időztünk sokat, elbúcsúztunk s eltakarodtunk, ki a faluszélen elénk szaladt egy fekete fejkendős öregasszony, s már messziről rikongatott a bátyának:

- Jaj, bátyám, úgy örülök, hogy ide tértél, nagyon kéne, hogy megsegítsél! Hála a jó Istennek, a magasságosnak, hogy itt látlak, a faluba... Már arra gondoltam, megkutatlak valahogy, téged vagy a nénét, az erdőben vagy azon túl...

- No – csitította a bátya, ahogy odaértünk. – Hát mi a gond?

De láttam már az öregen, tudja, vagy legalább sejti, hogy mit akar az asszonyság.

Az tartózkodóan rám pillantott, majd fojtott hangon elkezdett halancsázni:

- You see, my cattle has been mesmerised! Her milk is tainted with...

- Mondhatod magyarul, ez a legény tudhat mindent es!

- Megbabonázták a tehenemet, hogy a férgekre adná az ég az ördöngöst! Macskával jöhetett át a rontás, de egyiknek se babonás a szeme a szomszédságba! – magyarázta fontoskodva. – Véres a teje a lelkemnek, már tizedik napja, nem merjük főzni se, nehogy minket is megrontson... Locsoljuk ki pocsékba! Tudnál-e valamit tenni, hogy elmúljon az átok? Megnéznéd a tehént?

- Nem érdekel engem a tehén – így a Táltos. – Hanem hozz nekem abból a tejből! Gyümölcséről a fa.

Az öregasszony térült-fordult, s hamarost egy egész nagy kannányi tejet cipelt által az udvaron.

- Nem kell annyi, elég egy csepp! – szólt az öreg.

Azért a kanna csak megérkezett, s a bátya belemártotta kezét, majd megszaglászta a rózsaszín tejet, bele is nyalt, aztán hatalmasat köpött, s köpködött fél percen át az út közepire.

- Esztá takarosan megbabonázta valaki! Phej!

- Kicsoda?

- Majd mindjárt meglássuk...

Azzal újra a tejbe nyúlt, a sok köpet közé fröcskölt a porba, majd a botját erősen marokra fogta, s rettentő erővel püfölni kezdte a mocskot. Lassan, komótos ütemben, de írtózatosakat odasózva.

Kisvártatván pedig az utca túloldalán nagy zörgés támadt, egy ember jajveszékelt, s azután fel is tépte a kiskaput, előrontott az utcára. A bátya egyik ütésére lekushadt a Földre, de már tápázkodott is fel, s meglátván minket, halálra váltan osont felénk kétrét görnyedve:

- Jaj, hát te csinálod ezt! Miért versz engem, öreg, miért varázsolsz ilyet? Te ördöngös, te feketetáltos, te!

Az öreg odasújtott még kettőt a tejnek. Az ember arca eltorzúlt a fájdalomtól, inge porzott.

- Ne csináld, hagyd abba!

S lefogta volna a Táltos karját, de hiába. Újra lesújtott.

Az ember zokogva a földre vetette magát.

- Hagyd abba, hagyd! – Majd felvetette fejét. – Soha többet nem csinálok ilyet, esküszöm! Megesküszöm!

A bátya akkor levetette botját a porba. Az ember még egyszer összerándult, majd remegve kezdett feltápászkodni. Az öreg karjánál fogva segítette fel, azazhogy inkább fölrántotta:

- Hát minek csináltad, mi?

- Te voltál, hogy a holló kaparja ki a szemed! – támadt neki az öregasszony. - Hogy az öregapád kikeljen a sírból, s addig gyötörjön...

De a bátya szigorú pillantása megcsendesítette.

- Az is fekete bűbáj, amit most te csinálsz, semmivel se jobb. „Áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak...”

A bátya nyakon ragadta az embert hátulról.

- Hát te meg minek csináltad ezt?

- Minek? Minek?! Mit ártottam én tenéked! – így az asszonyság.

- Hát nem tudod? – nézett rá a szembeszomszéd, őszinte meglepetéssel.

- Tudja a kánya, honnan tudnám!

- Hát akkor majd este átjössz egy békítő pályinkára, oszt elmondom.

- Békítő, békítő, az öreganyád, hát a tehént mi leli? Meggyógyul most mán? – nézett agghodva a Táltosra. – Elmúlik a rontás?

- Elmúlik az majd akkor, ha megbocsátasz ennek – intett busa fejével az átkos szomszéd felé.

- No jó, még ez estve szót váltunk, de csak békében – enyhült meg az asszony, de éreztem, inkább csak a bátya felé játssza magát egyelőre. Aztán sarkon fordult, s fürgén beügetett a házba.

Az öreg csak fejével intett a szomszéd felé, s az menten elkotródott, nagy szégyenben.

Az öregasszony meg előjött egy nagy-nagy füzér gyöngy fehér fokhagymával, csupa szép, kövér fej. S a Táltos felé nyújtotta, aki fejét lehajtotta, s úgy akasztódott nyakába az ékesség. A mozdulat közben még az illat is megcsapott, jó szeszes, erős, de ízes fokhagyma!

- Ha bármivel szolgálhatok még, csak egy szavadba kerül, bátyám – hálálkodott az asszony. – Van a háznál minden, ami derekas parasztudvarnál kerül!

- Megvan mindenünk, köszönjük – dörmögte a bátya. Azután egészen ünnepélyessé lett s úgy szólott: – Táltoskirály Negyedik Béla óta tiprom a Kárpáthaza Szentföldjét, Mátyás király es nagy becsben tartott, udvari püspököt mívelt belőlem, de ilyen szépen még nem koszorúzott meg senki!

 

>> FOLYTATÁS ITT >>

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://marioatreides.blog.hu/api/trackback/id/tr78865152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dangbird 2016.08.04. 14:27:56

Nagy nehezen elkezdtem újra írni. Hetek kérdése, és jön az 5-6. rész...

dangbird 2016.08.04. 18:07:38

Jelentem, két rész elkészült. Még nem mennek fel, alszok rájuk egyet, átnézem még egyszer...

Gergő92 2016.08.04. 22:03:44

@dangbird: Akkor végre lesz mivel elfoglalnom magam a melóban. :D

funivia 2016.11.02. 16:12:24

Nálam már többé-kevésbé feledésbe merült regék, mondák, népmesék világa szövődik bele a történetbe. Nagyon érdekes.

Azon jót mosolyogtam, hogy a fejkendős öregasszony titkos nyelvnek használja az angolt! :)