HTML

A blogger neve: "ádáz próféta"

Friss topikok

  • Adani: A videokártya screen loggere hova mentette a kepernyokepet? Honnan volt eprom égető ill. Hogy sike... (2021.06.20. 21:22) Hekk-háború
  • maztro: tothbalint.info - Akik még nem értesültek Februárban bekövetkezett haláláról (ezen a blogon jelenl... (2020.05.13. 00:07) Nem tehetek róla (3/3)
  • dangbird: A "folytatás holnap" nem úgy értendő, mint a Bujdosó esetében, hogy "majd egyszer", hanem tényleg ... (2020.01.06. 11:32) Nem tehetek róla (1/3)
  • dangbird: @Kither Deckel: Ez mire vonatkozott? (2019.08.15. 14:40) Kupaktanács
  • Erich: Somlósi Lajos anyagai szerintem a legjobban csak az vele a probléma,hogy nagyon kevés ember jut el... (2018.12.23. 18:55) Újra az egészséges étkezésről - olvasói levél

Címkék

13 (1) 2010 (1) advent (1) Ákos (1) borg (1) cameron (1) Chase (1) Csillagok Háborúja (1) Cuddy (1) disney (1) download (1) Dűne (1) dvd (1) dvdrip (1) film (1) filmezés (1) filmrendezés (1) Flynn (1) Foreman (1) forgatás (1) Frank Herbert (1) George Lucas (1) hangszerkesztés (1) Harry Potter (1) házi (1) House (1) Imája (1) J. K. Rowling (1) karácsony (1) katona (1) készítés (1) Kétfarkú (1) kórház (1) kutya (1) Luca (1) master (1) movie (1) népmese (1) part (1) rajzfilm (1) Rapunzel (1) Rasa (1) star (1) Star Wars (1) Tangled (1) Taub (1) tomcat (1) Törley (1) torrent (1) Trek (1) utómunka (1) választás (1) viccpárt (1) videó (1) videószerkesztés (1) Walt (1) Wilson (1) yang (1) yin (1) Címkefelhő

Az öreg

2016.02.13. 17:37 dangbird

Egy napon, mikor beköszöntött a hidegfront, nagyanyó újból elesett.

Éppen a tyúkokat etetni ment volna ki, mikor kicsúszott, kifordult a lába alól a talaj. Balázs odaugrott.

- Nagyanyó!

- Csak... megbotlottam – nyögte nagyanyó, s tápászkodni kezdett.

Attila előrontott a fürdőszobából.

- Nem botlás volt az, Mama, megint a vérnyomásod – törtetett a konyhán át nagyanyó felé, majd gyakorlottan felsegítette volna... azonban a lábra állás ezúttal nem akart sikerülni.

Attila és Balázs nem ijedtek meg nagyon, előfordult már ilyen máskor is. Végül ketten, apa és fia támogatták el nagyanyót az ágyáig.

- Hívok mentőt – szólt mögöttük Vera, Attila felesége.

- Nem kell, angyalkám, nem kell – felelt nagyanyó –, mindjárt jobban leszek, no, csak leheveredhessek kicsit...

 *

Nagyanyó azonban nem lett jobban. Kórházba menni mégsem akart.

- Én nem akarok kórházban meghalni – makacskodott, ahogy a kis család körülállta az ágyát. – Itthon akarok meghalni, méltósággal.

- Miért halnál meg, anyuka? – ellenkezett Vera. - Volt már ilyen máskor is...

- Angyalkám, nyolcvannégy éves vagyok. Bottal sem tudok már járni, csak ha valaki megfog másik felől.

Balázs kétségbeesett arcára tekintve nagy komolyan, de kis komiszsággal hozzátette:

- Eljön az a kor, kisfiam...

Attila és Balázs hosszas könyörgésére aztán mégis beleegyezett, hogy kórházba szállítsák.

Három hetet feküdt bent valami infúzióra kötve, három héten át járt hozzá váltva a három tagú család, majd változatlan állapotban szállították haza. Az orvos idősgondozó otthont javasolt, de Attila hallani sem akart róla.

Vera hiába próbálkozott:

- Ott szakszerű ápolást kap, huszonnégy órában...

- Szakszerű, szakszerű! Oda meghalni küldik az öregeket, mindenki tudja! Szabadulnál tőle, mi? – Tudta, hogy csúnyát mondott, de nagyon feldúlta édesanyja állapota. – Marad otthon, velünk... Megoldjuk. – Maga elé nézett. – Megoldom.

Balázs fellélegzett. Nem bánta, ha nagyanyó ápolása elvonja a haveroktól, a cru$Heren chateléstől... Csak velük maradhasson még.

 *

Hogy az orvosok nem tudtak segíteni, Balázs a tömeg bölcsességéhez fordult; az internetet kezdte bújni. Otthon, szabadidejében, s végül az iskolában is, a pad alatt tartva telefonját, fórumokat olvasott, drága biovitalizáló eszközöket kínáló, szemfényvesztő weboldalak százait nézte át – míg végül ráakadt a csíkzsögödi „csodatévő” népi gyógyász, Rácz István bátya nyomára.

Vera kétkedett, hitetlenkedett, ellenkezett, de Attila Balázs pártját fogta. Nagyanyó pedig csak annyit mondott, a támlás konyhaszéken ülve is botjába kapaszkodva:

- Énnekem mindegy, kisfiam. Rontani már úgysem tud rajtam. Hátha segít, no...

 *

A tíz órás autóút szinte szótlanul telt el visszafelé. Akármit mondtak az ősz szakállú Rácz Istvánnak, akármit kérdeztek tőle, egy-két szavas válaszokat kaptak..... sokszor akkora hallgatás után, hogy azt hitték, már szólni sem fog. Nagyanyó állapotáról is hiába beszéltek neki, hiába faggatták, csak annyit felelt mindenre:

- .....mojd mëglaussuk.

 *

Nagyanyó az ágyban feküdt. Mellette ült az öreg gyógyító, kis háromlábú széken, amit kérdés nélkül vett el a konyha sarkából és hozott be a szobába, noha volt egy szabad fotel – Attila fel-alá mászkált a kis szoba nyöszörgő parkettáján, hosszasan mesélve édesanyja kórtörténetét. Balázs a küszöbön toporgott félszegen. Az öreg mintha nem is figyelt volna az elhangzottakra, egyre a betegen jártatta fel-alá szemeit, melyekben mintha még itt is a Havasok kék ege tükröződött volna.

Mikor a szóáradat elapadt, Attila előhúzta mobiltelefonját, pillantást vetett rá, mintha az időt nézné. Az öreg még hallgatott egy sort, aztán azt dörmögte:

- Menjenek ki magik. Osztán az ajtót becsukják.

Attila erre ráncolta a homlokát egy sort. Balázska magában bosszankodott, apja miért ilyen körülményes. Ha azt mondta, menjünk ki, hát menjünk, megenni tán nem fogja nagyanyót?

Végül a családfő gondterheltségében szórakozottan nyomkodott a telefonján egy sort, majd letette, szusszantott egy nagyot, s engedékenyen azt mondta:

- Persze. Természetesen.

Természetesen - Balázs tudta, hogy apja az ajtón át is mindent hallani akar majd, de azt is tudta, hogy a bátyában muszáj megbízniuk, ha már olyan messziről idehozták. Szobájába ment hát, s jó hangosan hallgatni kezdte egyik nemrég felfedezett, új kedvencét:

 

„Szíííííííííj a nyakon az élet
S póóráz a béred

 

Apja nemsoká fel is tépte az ajtót:

- Muszáj pont most ezt üvöltetned? Halkítsd le, édes fiam...

Balázs ellenkezés nélkül le is csavarta a hangerőt felére, majd ahogy apja becsukta az ajtót, óvatosan, lassan adagolta újra. Mire Attila másodszor is berontott, háta mögött nyílt nagyanyó szobájának ajtaja is, s kilépett rajta az öreg Rácz István bátya, mögötte nagyanyó, saját lábán. Botjára támaszkodva – de saját lábán.

 *

Nagyanyót onnantól mintha kicserélték volna – vagyis inkább visszacserélték volna, tíz évvel korábbi önmagára. Naphosszat jött-ment, tüsténkedett, Vera kezéből a házimunka felét kivette – sok év után Balázs újra megérezhette nagyanyja főztjének rég elfeledettnek hitt ízeit.

És nagyanyó folyton fecsegett. Nem csak úgy a mindennapi élet általánosságairól – hanem a múltról. Apránként felidézte, elmesélte gyerekkorát, fiatalságát, az egész életét. Attila először rendre letorkolta, minduntalan vissza akarta terelni a szót a jelen dolgaira, ahogy korábban is tette, ha nagyanyó múltba révedt, most azonban öreg édesanyja nem hagyta magát. Nem múltba révedés volt ez most, hanem eleven emlékezés.

Balázs érzett rá legelőször. Ő kezdte elsőként kérdésekkel bátorítani nagyanyót. Elbűvölte az a világ, az a régi, az a másik. Mintha egy idegen bolygóról jött volna nagyanyó. Nem voltak még csajok és pasik, csak lyányok és legények. Nem volt randi, és nem jött össze senki senkivel, hanem udvarlás volt. És az ötödik alkalom után nem lefeküdtek egymással, hanem a legény megfoghatta a lyány kezét...

Azután lassan Attila és Vera is bekapcsolódtak, nagyanyó olyan vidáman, olyan könnyedén mesélt, még a legnehezebb időkről is; a háborúról... ötvenhatról... utána nagyapó börtönéveiről... nagyapó, akit Balázs csak fényképekről ismert.

Néhány nap után a szülők már tévét sem néztek, Balázsnak pedig csak gyűltek a sárga szájacska-ikonok a cru$Heren. Az estéket nagyanyó meséi töltötték ki azon a héten.

Egészen szombat estig. Akkor nagyanyó szava elapadt, kérdés sem hangzott már, csendben ültek egy percet, majd nagyanyó így szólt:

- Lefekszem, gyerekek.

- Hét órakor, mama? – csodálkozott Attila.

- Elfáradtam ebben a sok mesélésben, no... – Balázsra nevetett. – De majd holnap csinálok almás hajdinafelfújtat, jó?

 *

A vasárnapi ebéd után nagyanyó lepihent. A felfújt érintetlenül feküdt a kistányéron, az éjjeliszekrényen.

- Nem jó a gyomrom, kisfiam – mondta Balázsnak, aki már négy szeleten volt túl. – Hozz nekem egy kis fügét, most az esne jól...

Balázs nekiállt feltúrni konyhát, kamrát. Anyja kérdésére azután közölte:

- Nagyanyó fügét kér.

- Az nincs itthon – felelte Vera.

- Nem is szoktuk venni szinte soha – tette hozzá Attila. – Fügét, fügét, hogy talál ki ilyeneket...

És bement nagyanyó szobájába.

Komisz csend ült a konyhán. Balázs is tudta, ahogy anyja is, hogy nagyanyó márpedig nem nyugszik, amíg nem kap fügét.

- Hiába, Balázska, az öregkor, az második gyerekkor – mondta Vera.

Pár perc után Attila előviharzott, át a konyhán, egyenest a bejárathoz.

- Fügét, fügét, fügét... Mi van nyitva egyáltalán vasárnap?

Majd kocsiba ült odakint és elrobogott.

 *

Vera bevitte a fügét, csészealjnyi fehér kistányéron. Balázs szobája ajtajának küszöbén hintázott előre-hátra, az ajtókeretbe kapaszkodva. Érezte, hogy valami szokatlan történik, valami más, mint eddig. Ahogy egy hete is, mikor az öreg bátya itt volt. Anyja hosszú perceket töltött nagyanyó csukott ajtaja mögött. Majd előjött, szürke arccal, és a konyhaasztalnál ülve telefonját nyomkodó férjéhez szólt:

- Veled akar beszélni.

Attila először kelletlenül elhúzta a száját, de mikor felesége arcát meglátta, ledobta a telefont a viaszosvászonra, és besietett édesanyja szobájába.

Balázs tétován nézett Verára, de anyja kerülte pillantását.

Néhány perc után Attila vörös arccal, remegő lábakkal jött ki. Egyetlen pillantással jelzett a fiának, hogy ő van soron, de Balázs megértette.

Nagyanyó a takarók alatt feküdt, ölébe ejtve egy szem félig megevett füge. Szeme csukva. Nehezen lélegzett.

Aztán unokájára nézett:

- Tudod, kisfiam, eljön az a kor...

Kissé megélénkült, s úgy mondta:

- Te meg ne csak az interneten ülj egész nap, mint a kotlóstyúk! Ott van még neked az egész élet! Ne legyél olyan félénk a kislyányokkal se... – pajkoskodott. – Tudod, az ember a kudarcból tanul. Egyke vagy te, az a bajod... Mink öten voltunk testvérek... Én a legidősebb, és én megyek utolsónak.

- Nagyanyó... – tiltakozott Balázs, s megfogta a lila erekkel duzzadó kezet.

- Elhallgass, no! Nekem az egész világot kell most elengedni, neked meg csak engem, no.

- De miért... – kezdett volna rimánkodni Balázs.

- Ez az élet, no. – Nagyanyó mélyet, reszketőt lélegzett. – Balázskám! Hogy nincs testvéred, te nem tanultál meg a más törvényéhez igazodni. Pedig mindenkinek megvan a sajátja. Tanuld ezt meg. Meg kell érteni az embereket, hogy olyanok, amilyenek lenni tudnak. És akkor meg tudod bocsátani... Apádnak... bocsásd meg...

Balázs nem értette. Mit kéne megbocsátania apjának? Hiszen nincs harag közöttük...

Nagyanyó egy picit sóhajtott, azután a szeme elrévedt a végtelenbe, s a végtelenből azután a semmibe, megfoghatatlan átmenettel.

- Apa! – kiáltott volna Balázs, de csak egy nyögés jött ki a torkán.

 *

Attila fel-alá mászkált a konyhában. Telefonja az asztalon. Rossz minőségű, sustorgó felvételről nagyanyó hangját hallgatta vissza.

- Nem... nem tudok elmenni... nem tudom még elengedni az életet... Pedig mit csináljak már? Olvasni sem tudok, a betűk összefolynak a szemem előtt, a tévé meg idegesít, az a sok nyávogva beszélő ember...

- Segítek – dörmögte az öreg székely, illetve ciripelte csak, ahogy a telefon visszaadta hangját. – Segítek megholni.

Attila felrúgott egy széket.

- Azért vagy még itt, mert át kell adnod dolgokat. Az életedből. A tudásodból. A tapasztalatodból – sorolta lassan, megfontoltan az öreg.

- Hiába mesélek a régmúltról, nem tudják ezek... A fiamat bosszantja, az unokám meg csak kinevet, mikor elmondom, milyen nehéz volt...

- Segítek abban is. – Sustorgó zajok. – Feküdj át ide, a padlóra. Hasra.

Utána percekig csak a két öreg szuszogása hallatszott a zajon át.

- Nagy levegő – szólt egyszerre a bátya. – Kifúj.

S egy hatalmas reccsenés! Nagyanyó nyögése.

Nagy levegő... kifúj... reccs! Nyögés.

Nagy levegő... kifúj... reccs... Nyögés.

- Jaj, de jó, Istenem... – sóhajtott nagyanyó. – Gyerekkoromban láttam ilyent utoljára. De mindig féltem tőle. Nyuvasztásnak hívták, oszt úgy nyögött öreganyám, mikor így ropogtatták mindenét! De jobban lett tőle. Élete utolsó napjáig dolgozott a kertben... De nem is élt nyolcvannégy évet, no...

Attila felvette a telefont az asztalról, a szemében könnyek.

Azután egy perc sustorgó zajokkal, s nagyanyó azt mondta:

- No. Hát kérd csak meg az árát a fiamtól, ne szerénykedj. Tudom, hogy nehéz ott nektek, Romániában...

Attila földhöz vágta a telefont.

 *

Balázs sírva hallgatta végig az ítélet felolvasását. Úgy érezte, gyűlöli apját azért, amit tett. „Te kérted, hogy segítsen – és segített! Igenis, segített!”

A másodfokú bíróság helyben hagyta az első fok ítéletét.

Istvan Racz, román-magyar kettős állampolgár, született 1922, Jigodin-Băi, a következő vádpontokban bűnös:

a BTK 165§ szerint minősülő foglalkoztatás körében elkövetett veszélyeztetés,

a BTK 187§ szerint minősülő kuruzslás,

a BTK 164§ szerint minősülő testi sértés.

A bíróság két év öt hónap szabadságvesztést és háromszáznegyvenkétezer forint pénzbüntetést szabott ki.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://marioatreides.blog.hu/api/trackback/id/tr158387682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.02.15. 17:40:44

lehet elsorvadt az agyam, de a végét nem értem.... Miért ültették le a bácsit? mert kinyomta az öregasszony hátát....?...

robitsas 2016.02.15. 20:50:19

"Attila fel-alá mászkált a konyhában. Telefonja az asztalon. Rossz minőségű, sustorgó felvételről nagyanyó hangját hallgatta vissza.

- Nem... nem tudok elmenni... nem tudom még elengedni az életet... Pedig mit csináljak már? Olvasni sem tudok, a betűk összefolynak a szemem előtt, a tévé meg idegesít, az a sok nyávogva beszélő ember...

- Segítek – dörmögte az öreg székely, illetve ciripelte csak, ahogy a telefon visszaadta hangját. – Segítek megholni"

2016.02.16. 16:59:05

tudok olvasni. de így se értem. Ha én azt mondom megöllek, attól még nem ültetnek le, akkor se ha valaki felvette. Kinyomkodta az öreg hátát, attól nem lehet meghalni, vagy akkor lehet mást se értek... (?)

robitsas 2016.02.16. 21:37:30

@cathsword: Bocsanat.Az hittem csak el kerulte a figyelmed ezeket a sorokat.Szoval ahogy en ertem: A mai orvostudomany eutanazianak nevezi ha mast, az o sajat beleeggyezesevel a masvilagra segit valaki.Nalunk ugy tudom ez buncselekmeny, amit Istvanba a felvetel tanubizonysaga szerint kimeritett.(A felvetelen kijelenti hogy segit MEGHALNI a neninek.)Hogy kozben eltelt valamennyi ido az a szakertok dolga volt bizonyitani gondolom, hogy hogy lehetett.Szoval ha van egy ilyen felveteled es hozzatartozod hamarosasn eltavozik az elok sorabol mehetsz feljelenteni ezekkel a vadakkal.Azt hogy hogyan intezte a bacsi magat a halalt azt gondolom a szakertok sem tudjak, (szerintem Istvanba saman lahet vagy taltos).Azert mondja a vad is hogy kuruzslas es stb.Bar eros a gyanum hogy "csak"felfuggesztett bortont kapott, vagy is nem kellet le ulnie a 2 evet.Ha igysem voltam vilagos akkor magat a szerzot kell meg kerdeznunk... mert akkor magam sem tudom.:)

robitsas 2016.02.17. 22:53:54

@cathsword: Nagyon szivesen, minden esetre erdekes hogy a Istvan batyam 94 eves koraban megtette meg azt a nagy utat is.Hat meg a 2 eves itelet is gondolom eletfogyt. lehetett neki.

robitsas 2016.02.18. 22:01:51

@cathsword: :). Irigyellek hogy van kivel "ropogtatni".Azt hittem a sztori megtortent esemeny alapszik, ha meg is igen akkor nem ezekkel a nevekkel.Szoval ha kitalalt esemeny akkor a halabasegitseg varazslattal tortent, ha pedig valos a sztori-akkor is.:) A lenyeg, hogy a neni beleeggyezesevel at segitette a halalba"valahogy".

A hat nyomkodas csak azert volt(ott is tobbrol lehetett szo, varazslat stb...) hogy legyen meg ereje at adni azt a tudast amit at kellett.At is adta szepen, de a dogmak erosebbnek bizunyoltak.Erdekes meg es eletszeru hogy a fiu meg ertette mirol is volt szo, hiszen Istvanba SEGITETT.
Ja, es mindannyian csak karnyujtasnyira vagyunk a halaltol, valojaban o a legjobb baratunk.

robitsas 2016.02.19. 21:05:13

Nacsak nem sokat veszekedni.Szeretet es beke legyen, hisz az elet oly rovid ;)

Szoval utoljara veselkedek neki(ismet mosolygos smile), konkretan ketto dologrol beszelnek.A halalrol es tudas at adasarol, Istvan mind ketto dologra kijelenti hogy SEGIT.Es mind ketto dologban segitett is.

OFF-a lenni vagy nem Lenini(oppa)lenni dologrol meroben mas a velemenyem.

A tobbiek gondolom mar a hajukat tepik tolunk...
süti beállítások módosítása